Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - Széles Klára: "...rajtad a pillanat, ami a / világ?"
meglelése. Nemcsak térben megjelölt. Maga a köznapi hely is mindig, egyben IDObeli is. (A földrajzilag bemérhető jelenlét egyúttal történelmi ottlét is.) Ez az evidencia költői, művészi síkon megkülönböztetett jelentőségű lesz. Hiszen egy földrajzi hely - lakás, erdőszél s egy naptári dátum az, ahol, amikor egy-egy vers megszületik. Mégis, ez a sorrend mintegy felcserélődik minden megőrzésben. Nyilván nem maga az a konkrét adat, hely-idő kelt figyelmet. Például egy Petőfi-vers kézirata alatt ,£>zalkszentmárton, 1845, szeptember 25- 26”. Hanem azért válik egy-egy hely-idő előbb-utóbb (pontosan-pontatlanul) feljegyzésre méltóvá, mert (sok egyéb, azóta elfeledett, ottani, akkori történés mellett és között) ott és akkor íródott egy vers, a maga belső vers-helyét, idejét (alkalmát) követve, annak megfelelően. Maga az adott hely és idő is a vers miatt, annak (helye, ideje, alkalma) szolgálatában vált azzá, ami. A maga vers-meghatározta helyén, idején válhat később netalán irodalomtörténeti (kultúrtörténeti) hellyé, idővé. Nyilvántartásra, esetleg megünneplésre méltóvá. (Himnusz születése.) Azt mondtuk: nemcsak adott költőivé lett helyen, hanem bizonyos költői IDOkben történik, jön létre a jó vers, a jó mű. Volt szó jeles költői pillanatokról. Megfogni, összerakni: pillanat müve a szerkezet. Fölemelkedik, lebeg a gubanc fölött. Miért és hogyan munkál ez a babonás „pillanat”? Ez a költői idő-meghatározottság, hullámhossz? Mi a költő dolga, hogy éli meg azt: mit kell tennie? ...Belefeledkezni a mozdulataiba. A végtelen szöszmötölésbe, az érzékek közötti résbe. Életbe. Kozmoszba. Semmibe. Beleveszni a bizonytalanba, az egyetlen kapaszkodóba. A hökkenetbe, hogy eljön, lám, eljöhet. A hintába, ahogy egyik szó hirtelen meglöki a másikat, s játszik megint a világ. (Fölemelkedik, lebeg. 25) Olyan eltalálni szükséges, elvéteni könnyű IDŐ ez, amikor: Ahogy futnak el a napok, s jön, jön közelebb a világ, ha kicsit tovább maradok, máris ott áll, hoev nincs tovább. De - ha nem marad Ricsit tovább”, ha eltalálja? Akkor: ,/ihogy dobog bennem a láb, / és kihagy, hogy nyomon vasyok. / egyszer csak megrázza magát, 974
