Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - Kelemen Lajos: "beáll az élet"
KELEMEN LAJOS „beáll az élet” GYŐRI LÁSZLÓ: BIZONYOS ÉRTELEMBEN Amikor ötszáztizenegy évvel ezelőtt Trianai Rodrigo egy októberi pirkadatban elkurjantotta magát, hogy „Tierra!”, a történelembe kiáltott bele, tudniillik ő vette először észre Kolumbusz hajójáról az amerikai szárazföldet. Azóta Rodrigo, a matróz például az őt versbe író Győri László révén is megerősíttetett a halhatatlanságban, azonban a magyar költő szótárába bevitt névként megint nem az egyértelmű dolgok világába csöppent; s nem azért, mert képzelet- szálldosásuk alkalmával az írástevők általában és bizonyos értelemben szeretik átszínezni a valót. És nem is azért, mintha Győri László versbirtoka képletes tengerek, összetéveszthető kontinensek rejtettségében várná az olvasói kolonizációt, ám a mai korhangulatot jellemző ide-oda vélekedés a pontosság és tái'gyszerűség szórajával munkálkodó Győrit is égeti, aki pedig a műhelyben oly fesztelenül önmaga, mint csak kevesen; szinte nincs az a forma (a képverstől a szonettig), amely ne vágna a természetéhez. De talán nem is annyira az eszközök és formák fölötti nyugodt uralom különbözteti őt meg más költőktől; a sorról sorra bizonyított verstani matu- ritásnál egyébként is sokkalta érdekesebb Győri László íráskedélye - az a ki tudja miféle megpróbáltatásokon edzett ősderű, amely nála az egyéniség legbelső rétegéből szökik föl, s mint a hit, az alkattal kapott intelligencia, vagy az irónia, ez is a művészi életrevalóság bizonyítéka. Mi tagadás, e kedélynek a Bizonyos értelemben szerzőjénél van mit simogatnia. A stílusáról, hangulatáról fölismerhető Győri-féle vers ugyanis - minden sztoicizmusával együtt - kívülről nézve: megszelídített tárgy, belül viszont csupa megszelídíthetetlen dráma. Aki A tizedik szimfóniát, A kitelepítetteket, a Cigánysiratót, a Járdaszegélyt olvassa, könnyen megérti, hogyan, mi okból döbben fel a költőben megannyi keserves történelmi analógia. A sorsok, életformák és kultúrák romlását verselő Győri Lászlót nem a fogalmakban ülő dráma érdekli, ő a vesztesek, az elesettek, a kiszolgáltatottak szívhangjából csinál költeményt; abból a közvetlen élményből, amely jelképpé válva is megőrzi személyes jellegét. Emiatt olyan világos és tiszta. Műveiben derű és reménytelenség űzik egymást, s ez a békíthetetlen kapcsolat hozza világra a drámát. Szó se róla, a válogatott és új versek gyűjteményének egyik-másik lapján az ellentéteket feloldó stílus, a rezignált bölcsesség éppen hogy szembefut a drámaisággal, de az élt való hitelét még ezektől a daraboktól sem lehet eltagadni. A mélyvilág változatos gesztusairól (Reterát, A sakkozó kulák), a munkáról (Munkák, Szénakaszálók, Disznóölők), kedves helyeiről (Újpest, Du969
