Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Írottkő Stúdió
ÍROTTKŐ STÚDIÓ VII SOMOGYI ZOLTÁN Várakozás A jelek megfejthetetlenek. Számok és betűk a halvány hajnalban, egy oszlopon, melynek tövében zörögve bukfencezik felé az aszfaltot karistolva egy száraz levél. A szokatlanul halk, hideg szél gyengéden, vigyázva, e kérlelhetetlen, gonosz, erőszakos elszántsággal hajtja az újságárus bódéja felé. Nem tudni, mi- t pont arra, de érezni, hogy ez az egész nagyon baljós, sőt: félelmetes. A leskelődő lámpák fejüket mintha meghunyászkodva hajtanák le, pedig nem. Alattomos ez földre szegezett tekintet, fényükben érződik is a hideg, gúnyos, sunyi mosoly. Az alázat csak ca, tettetés, mely leplezi a tolakodó szándékot. De aki tudja, az tudja, hogy azért hajolnak az út ilé, hogy kihallgassanak minden léptet. És a jelek. A megfejthetetlenek. Érződik rajtuk valaminek az előrejelzése, valamiféle hamis ;éret, nemtörődömség is, reményt keltő állandóság és hivatalosság, de az egész túl bárgyú, egy- gyű, ingerlő. A száraz, foszladozó, kilyuggatott levél apróbb darabjait néha el-elhagyva gurul. A cigaretta- iikkek kapaszkodnak, és röhögnek. A szél velük nem törődik, csak beléjük rúg néha. Ma más a iszemelt, akit szétzúz, szétmorzsol majd valami kerítés vagy fal tövében. Az út messze, a lejtő alján elkanyarodik. Ott kéne felbukkannia, előtűnnie a megváltásnak, ni kiragad. A cipő gumitalpa súrlódik, orra az oszlopot rugdalja. A mutatóujj meghajlik, és ko- ogtatja. Aztán hallgatja a fémes zenét. Sötét, szétzilált felhők száguldanak az égen, gyorsabban, mint valaha. A diófáról egy pici kopo- ya zuhan a járdára, szétreped, és kigurul belőle az ízes kis agy. (Oda kéne menni? fölvenni? és íegenni?) Madár nem köszönti a napot; bogár, rovar em búcsúztatja az éjszakát. Türelmetlen vára- ozásba dermed minden. Hideg van. Távolról forgalom zaja hallatszik. Valósze- ítlenül távolról. Gyér forgalomé. Ébresztőóra csörög szemben egy emeleti :obában. De nem hallani. Világosság gyúl gyanott. De nem lehet belátni. Nem történik semmi. A törzs kilencven fokkal elfordul, a szem i út végén a kanyarra tapad. A kezek a zsebben ihennek. A zörgő levél elérte, és el is hagyta már az jságosbódét. Rég. A fej leesik, szétreped, és kigurul belőle az ?yCsend.
