Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Vida Ognjenović: Gyermekláncfű

azok, akiknek mégis sikerült, úgy értettek a kémiához, mint akármelyik pa­tikus. Ez volt egyébként a tanár úr másik foglalkozása, a patikusság. Amikor nem volt az iskolában, vagy nem a magántanulóival volt elfoglalva, egy pa­tinás szépségű gyógyszertárban dolgozott, amely - mint mondották sokan - az övé volt a háború előtt. A város három gyógyszertára közül a legszebb. Nem túlságosan tágas, de minden benne valónak ott különös alakja, színe és illata volt. A lakkos, faragott pultot meglehetősen magas, gyönyörű díszítésekkel metszett üvegfal osztja ketté. Az üvegfalban két nyílás, a jó szagú patikusnő vagy maga Géll tanár úr azon adja ki a gyógyszert. A falnál plüsshuzatos kis pad, mellette egy tógát viselő, szakállas férfi gipszszobra, babérkoszorúval a fején, kezében hosszú bottal, melyre kígyó tekeredik föl. Ugyanilyen gipsz­szobor áll a kirakatban is. Odabent mindig bódítóan meleg volt. Az üveges polcokon különböző színű gyógyszereket, kenőcsöket, tinktúrákat és főzeteket tartalmazó fiolák meg dobozok sorakoztak. Az üvegtégelyeken cifra, gót betűs cimkék. Mindez valóságos tárháza a csodáknak. A pulton, az üvegfalon belül, több, kisebb-nagyobb fehér porcelántégely állt, bennük egy-egy porcelán mo­zsártörő, kanálka, adagoló lapát vagy apró pincetta. A gyerekek a miniatűr patikamérlegtől és a hozzávaló, még parányibb súlyoktól váltak meg legne­hezebben. Kellemesen meg-megcsörrentek a piciny sárgaréz serpenyőkben, amikor a patikusnő mért rajtuk valamit, kész gyönyörűség. A vaskos, fekvő tégelyekben olyan orvosságokat tartottak, amelyek színes cukorkára emlékez­tettek inkább, melletük pedig ott sorakoztak a fényűző illatszeres üvegcsék. Ebben a patikában balzsamos hatású, szívet melengető és gyönyörködtető volt minden. Géll tanár urat kivéve, akinek személye félelemmel, mi több, borzadállyal töltötte el a gyerekeket. Valamennyire azért még elviselhető volt a helyzet, amikor a tanár úr a nagy üvegajtó mögött, a gyógyszertár másik részében tartózkodott, ahol egy ugyanolyan, csak másképpen fordított pult mellett, rendszerint valamiféle kenőcsöt kavargatott egy nagy, fehér tálban, vagy egy üvegcsét rázogatott hosszan, hogy aztán annak jól összezagyvált tar­talmát beleöntse a tálba. Ilyenkor senkit sem vett észre. A patikusnő a helyi­ség elülső felében szolgálta ki a vevőket. Igen ám, de amikor ő nem volt ott, elkerülhetetlenné vált a találkozás a tanár úrnak az üvegfal mögött feltűnő tonzúrájával, az pedig maga volt a borzalom. A nagydiákok váltig állították, hogy a tanár úr már évek óta kísérletezik a patkánymarás elleni szérum feltalálásával, ezért kever, kavar, zagyvái ösz- szevissza mindenféle alkotóelemet. Leginkább úgy szokta csinálni, hogy de­nevérek vénás vérébe szárított patkánymáj-őrleményt elegyít, akkor jöhet a kén, majd egy kis kancatej és békanyál, a végén egy hullából kikapart szem­golyó, a legvégén pedig eleven svábbogarakat kever az egész miskulanciába. A kisebb gyerekek sikoltoztak, mialatt a kamaszok élvezettel csámcsogtak a válogatott borzalmakon. A kislány reszkető kézzel nyújtja át a receptet. A tanár úr keze kinyúl az üvegfal nyílásán, elmarkolja a papírt. Azután a fiókban keresgél, belekukkant a polcokon álló tégelyek egyikébe-másikába. Dobozokat sorakoztat fel a pul­ton, utána a vényen kipipálja a tételeket. A köpenye szivarzsebén piros cér­nával ráhímezve, latin betűs felírás áll: Mr. G. Géll. A kislány így olvassa el: morgó, gonosz Géll. A kéz újra kibújik a nyíláson, tele van orvosságos dobo­897

Next

/
Oldalképek
Tartalom