Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás
később a csorda vezető hímjének társául szegődik.18 Ezt hangsúlyozza az elbeszélő akkor is, amikor a lányt Priidik hites feleségeként említi, utalván a közösség erkölcsi normájára. A bibliai párhuzamok szerepe A szöveg Aalo sorsának alakulásával kapcsolatban gyakran von bibliai párhuzamokat, ezzel is fenntartva az elbeszélő moralizáló attitűdjét, illetve a történet - kornak megfelelő - etikai vetületét. Ennek említése minden esetben intencionált, s jól megválasztott az elbeszélő szempontjából, hiszen egyrészt így alkalmazkodik a kor vallásos világnézetéhez, másrészt pedig ezáltal folyamatosan működteti a lányban munkáló kétféle szellemiség (keresztényi és ördögi) párharcát. Megállapítható, hogy a bibliai párhuzamok többsége sokkal inkább az elbeszélés moralizáló hangvételét, ilyenformán korhűségét hivatott megteremteni, mintsem a szereplők belső változását kifejezni. Szerepük ennélfogva jobbára külső (gondolok itt például Priidik és Aalo juhnyáj mellett való találkozására, amelyhez hasonlót Mózes első könyve Jákobbal és Ráhellel kapcsolatban említ, amikor Aalo úgy feledte el a keresztségben tett fogadalmát, ahogy Izrael Istenét; vagy ahogy irgalmas szamaritánus módjára segít a szolgáló a szülni készülő Aalónak stb.). Egy helyütt a bibliai utalás a komikus megvilágítás irányába viszi az alapszituáció megítélését, mivel Haa- vasuo kocsmárosának, illetve e konkrét szituációnak a hétköznapisága ellentétben áll a bibliai történet példázatszerűségével: Mielőtt azonban Haavasuo korcsmárosa felkerekedett volna, nyújtózkodás közben felsóhajtott, és jámboran így fohászkodott'.- Uram Istenem, segíts, hiszen azt mondom én is, mint Jozafát: nem kárhoztathatod őket! Úgy igaz, kibillent helyéből ez a világ, miként Mustapeksu csilijének teteje, s közeleg immár a világ vége, midőn farkaskölyökként futkos az erdőn még az embernek fia is.”19 A bibliai Jósáfát a móábiak és az ammóniák fenyegetése kapcsán kéri Istentől az ellenség megítélését (2Krón 20:12), ám jelen esetben a párhuzam nem tud megfelelően érvényesülni, nem tudja emelni a Sátán hatalmából bekövetkező rontás jelentőségét, hiszen a kontextus túlzottan profanizálja a bibliai szöveget. Amikor a bibliai párhuzam nem csupán a szövegben ábrázolt világ légkörének megteremtését szolgálja, hanem lényegi szerephez jut, azt Aalo identifikációja kapcsán láthatjuk érvényesülni. Az elbeszélő több esetben hasonlítja Aalót az Úr parancsát megszegő Évához, a bűn képzetét társítva ezzel Aalóhoz, így a korba beilleszkedni kívánó krónikás-elbeszélő még inkább felveszi a moralizáló elbeszélő szerepkörét. A párhuzam jelentősége itt nem ér véget, hiszen az olvasó számára az elbeszélő így próbálja egyértelművé tenni a határok, szabályok, erkölcsi normák átlépésének jelentőségét s annak következményeit, valamint újfent rávilágít a jó és a rossz közötti választás említésével az Aalóban meglévő kettősségre.20 A lány átlényegülése kapcsán idézett bibliai párhuzam megmutatja az elbeszélő azon törekvését, hogy a történet egyes részei között motivikus párhuzamot vonjon, ami a figyelmes olvasó számára előrevetítheti az elkövetkezendőket, illetve az egyes részeket egységbe vonja: 883
