Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Nagymihály Szilvia: Rémekről rímekben
milliók gyilkosává, ki tudja. Hruscsov szegénysége és Brezsnyev illuminált imbolygása éppen úgy feltűnik, mint Gorbacsov nyomora, ahogy odakönyörögte magát az angol nagyasszony, Thatcher közelébe. Az író aztán újra visszatér az itthoni eseményekhez, hogy elmesélje ’56-ot. Csupán egyetlen strófát, tizenkét sort szán annak a Tizenhárom napnak a leírására, amikor „magyarok voltunk”, hogy aztán a téeszek udvarából, a gulyáslevesek kodéból mutassa az országot. Ferdén szedve ír a nagybetűs történelemről. Bár nem veti össze az évszázadokkal azelőtti eseményeket a rendszer „tetteivel”, de összevetteti általunk, hiszen kirí, hogy nem véletlenül furakodott be Ottó és Lajos neve, a Csele-patak a II. világháború helyére. „lehetsz király lovas jobbágy a szél akkor se jobb hozzád elfújja a koronádat sár lepi be a pofádat” Ismétli magát a Történelem. Tagadhatatlanul Istent vádolja Gyurkovics a szenvedésekért, mert mást már nem vádolhat. És mint annyian előtte, ő sem tud máshoz fordulni panaszaival. „ó az Isten ha ezt látja mért engedi hogy csinálja - horkolása idehallik az Isten ilyenkor alszik A politikai fordulatok sodrában, isten nélkül sem vész el azonban az Ember. Gyurkovics több oldalt szán arra, hogy a túlélés legendáit rímekbe foglalja. „... csak befele kell élni nem félni de mindig félni...” „Kurvaként” eladni magunkat vagy belülről rohasztani, ez volt a cinkosság módja. Mert az ember nem halhat meg minden nap. Többször is belefűzi személyes történelmét az embermesékbe. Miijam, a szőke, zöld szemű mongol (!) lány, az első szerelem, az apa alakja, amint térdelve mond Miatyánkot a pufajkás tiszt előtt, a kenyérgyár udvarának vértől iszamos, sárga kövezete. Mind-mind pillanatképek, amelyek felvillantják a valós életet a politikai döntések hátterében. A legkedvesebb a „kis színesek” közül a vaníliakrémes palacsinta elkészítésének története, ahol az apában Rejtő Három testőrének Nagy Levinjére ismerhetünk. Elcsigázott, éhes rabok úsznak az édes illatok gondolataiban... Emberek azok a disszidensek is, akik egy szál ruhában indulnak útnak a másik életbe, és csak menekülés közben veszik észre, hogy többet hagytak otthon a lakásnál, a családnál. „Maga már az ország sincs meg benne nem leli a kincset nem tudja milyen a körút a túlcsicsás a nyomorult 383
