Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Bohár András: A nép-szín-műtől az állítólagos metafizikai poézisig

„szétbombázom ezt a vörös csürhét” - együttesen érzékelteti azt az aurát, amit a rövid s alig hosszú történetek montázstechnikái által egybeszervezhetünk.

Valami mégis egybeáll a sok kis narratívából. S elő-állni igyekszik. Ezt eminensen mutatja az Égi jel sajátos Solaris-recepciója, ami meghosszabbított parabolaként az egész korszakot magába fogja. Az egyediségüket sokféle módon kísérelték megőrizni a történetek fő- és mellékszereplői. A „sületlen bukta” Anti, a szippantókocsi-sofőrségig avanzsáló elhagyott lovag a nászbaborult ház előtt áll járművével, s az ablakot betörve tíz atmoszférával nyomja be az öt köbméter szmötyit, vagy átváltozóművésszé változik a hajdani népgazdasági tervgazdász-ellenőr, s egyre csökkenti létezési lángját a Bajor Sörpalota pitt- bullszerű gazdájának jóindulatából, éjszaka az asztal alatt meghúzódva, nappal fröccsös poharakat begyűjtve. De a sorstalanság megmutatása, a halál és öngyilkosság negatív ontológiájának megjelenítése is mintegy kimerevített és változtathatatlan állóképként őrződik meg emlékeinkben {Halálok). Miként a helyszín is, ami immáron egy „1 ábrakap ott szemléltetőeszköztár”, hogy szabatosan idézzük a szerzői fogalommeghatározást.

S most már el is érkeztünk az áttekintésünk címében foglaltaknak a második részéhez, az állítólagossághoz. Állítólag különös lények szállnak le ezen a tájon, ők irányítják a dolgokat, állítólag kereshető, de nem található az ősnyelv, s a metafizikai tartalmak - állítja Bratka — csak a beszéd képességét jelentik, a nyelvek mindig mások. Hosszasan lehetne sorolni a jól megragadott állítólagosságokat, amit hol a Babérkoszorús (költő) terít ki, hol Pöczök Mester birizgál, mint a női kézilabdacsapat organizátora. De receptesszencialitások is felfedezettnek ítéltetnek (macskaszaros zöldségleves), s az értékmegőrzés avitt módozatai is elénk lépnek a majd százesztendős könyvtáros-kisasszony alakjában.

A sokszor fáradt derű és irónia, az értéktévesztő/értékvesztő (nem értéktelen!) korlenyomatok előásása kettős haszonnal is járhat. A megmutatás, az emberi élet egyediségére voksoló alkotó kézjegy jelenléte mindannyiunknak fontos lehet. Ezen túl annak belátása, hogy a zsírmentes szalonnát forgalmazó multinacionális cégek hadjáratai ellen, s az egyre sokasodó „Valentin déjen” innen is és túl is kereshetünk valami magunkhoz mértet. Kikerülhetjük a sokak által kikerülhetetlennek ítéltetett jelenbemenetelt”, a „multikulturaliz- mus” (erről lásd a kötetben a bratkai meghatározást, látleletet 75. o) áldásait, s maradhat a metafizikai poézis hódítók és hódolók között lassan szivárgó erezete, amit mi is megcsodálhatunk, s talán kicsit hűsíthetjük is magunkat vele.

Bratka László: Felhős, Széphalom Könyvműhely, Bp. 2001.

831