Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Vajda Andrea: "...míg csak ki nem esik kezemből a golyóstoll"

az emberiséget a közöny, a tudatlanság, az önzó'ség felé viszi: „...nem az élet élvezete az igazi veszedelem, hanem a lelki nihil. Az, hogy korunk átlagemberében a régi hitek és értékek megüresedett helyére az ösztönök puszta kielégítése lép mint legfőbb eszmény." A halál mindig tudatunkban kell legyen, mert ez az életünk vége, s a keresztény hit szerint valami új kezdete. A szerző' így fogalmaz Kivert kutya című megrendítő írásában: Jíz ember azért ember, mert nemcsak jelene van mint az oktalan állatnak. Tud emlékezni, és tudja azt is, hogy meg fog halni: ezért élhet, legalábbis földi léte legszebb perceiben." A halál után a megítéltetés következik, s akkor kiderül: megfeleltem-e, helyesen éltem-e.

Életünk során sokszor eszünkbe jut a halál, szembesülünk vele, ha szeretteink elhagynak bennünket ebben a földi világban. Nehéz megbarátkozni azzal, hogy egyszer mindent vissza kell adni, amit kaptunk. Varga Domokos ezért a tisztánlátók képességével javasolja: „Légy kész mindenre!" Bármikor jöhet érted a halál, ezért tudj elszámolni tetteiddel. Ugyanakkor örülni kell életünknek, s helyesen, jól alakítani, mert egyszeri és megismételhetetlen. Tanuljunk Varga Domokostól, aki így érez: Jgyekszem kész lenni. Ezért vagyok tán ilyen gyerekesen életpárti. Nekem még az is ünnep, ha a fiaim vetette két- három babszem kicsírázik télen a cserépben. S nem győzök gyönyörködni ta- vaszonta a szabadon villogó víztükrökben, a duzzadó bimbókban, rügyekben, a kibomló szirmokban, a zsendülő füvekben, a leveledző fákban, a sűrűsödő lombok zöld zuhatagában. Csak úgy szívom magamba a megéledő természet zöld színeit, formáit, illatait, neszeit." Csak az írhat ilyen szépen az életről, aki igazán szereti azt, s milyen szomorú, hogy aki igazán megbecsüli, látja, tiszteli csodáit, annak is válnia kell attól. Varga Domokos nemcsak a halál közeledtére fedezte fel a világ gyönyörűségeit, neki az egész élete erről szól. Munkáiban is mindenütt az élet szeretetére, a természet megismerésére, magunkhoz közel engedésére okít, buzdít. Nekünk nehéz elfogadni, de Varga Domokos már megbékélt az elmúlás gondolatával: ,JMost úgy érzem: nem félek" - írja. Végtelen nyugalommal, békével, szívében szeretettel és a tudattal, hogy helyesen, emberhez méltóan élte le életét, várja a végső búcsút a földi léttől. De csak attól, mert rá egy új, sokkal szebb élet vár, nem befejezés, hanem folytatás. Könyve utolsó mondata is ezt hirdeti: ,A hátralévő út: örök."

Egy teljes életet mutat be ez a kötet. Születés-gyerekkor-játékok-hiva- tás-család-szerelem-szenvedés-tanítás-nevelés-öregség-halál. Ami az életet alkotja, benne foglaltatik. Ez a könyv maga az Élet, nemcsak Varga Domokosé, hanem minden emberé. A búcsú fájdalmas az ittmaradóknak. Nekünk olvasóknak is meg kell birkóznunk e szomorúsággal, az űrrel, ami Varga Domokos után marad az irodalomban, s a saját életünkben. Ez az utolsó könyv, amit tőle kapunk, olvashatunk, életművében az utolsó, mellyel oly sok derűs, vidám, kacagtató, boldog, ugyanakkor elgondolkoztató, tanító, eszméltető órát szerez nekünk. Varga Domokos immár mindent elmondott, amit akart. Eztán abból kell táplálkoznunk, merítenünk, amit eddig alkotott. Varga Domokos írásaiban mindenki megtalálhatja, ami az ő lelkének szól, mindenki tanulhat tőle, példát vehet róla, mert egy igaz, bölcs, tisztes emberi élet példája az övé.

Kedves Varga Domokos köszönjük, amit adott, nagyon szeretjük! Nagy író, nagy ember készül elmenni. A Mennyország kapui már nyitva állnak.

828