Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Pasztercsák Ágnes: Parasztábrázolás
mibenléte, amikor a vándorlásban megfáradt Nyman csizmáját lelökve, a fűbe heveredve a természet részévé válik, s az örökké újra és újra a fűszálról a hátára eső bogár viselkedését tanulmányozva saját életével von párhuzamot. Ember és természet szoros viszonyára, hasonlóságára találunk itt példát, mely példában maga az egész elbeszélés összegződik. A természet e piciny részlete az emberi élet - itt konkrétan Nyman életéről van szó - mibenlétét képes megvilágítani úgy, hogy közben az élet teljességének érzetét kelti. Nyman természethez, illetve az emberekhez való viszonya hasonlóságot mutat: képes átélni mindkettő szenvedését, beleélni magát azok helyzetébe. A természet megnyugvást, otthont jelent neki, az élethez szükséges teret, melynek elengedhetetlen szükségességére az elbeszélő hívja fel a figyelmet: Jtt most neki is jólesett gondolkodni és gondtalanul élni. Úgy pihent ott, mint a gyermek az anyja kebelén, és hagyta, hogy múljék az idő."26 A természet magát az életet is jelenti az ott élőknek, amennyiben konkrétan abból élnek, így ez a viszony alapvetően függőségi, ahol az ember szerepe kizárólag alárendelt lehet: ,pz az anyafóld volt a mindenük: ezt szántották, ebbe vetettek és ebből nőtt ki minden. Ettől függetlenül nem élhetett az ember. Mindnyájan hozzáforrtak: őseik és őseiknek ősei, önmaguk és önmaguknak utódai."2'1 A komikum szerepe az elbeszélésben Az elbeszélés sajátja egyfajta komikus látásmód, mellyel az elbeszélő az ábrázoltakhoz közelít. Ez a néhol iróniába hajló komikus ábrázolásmód lesz az, ami Jotuni regényét leginkább megkülönbözteti a kortárs népábrázoló regényektől, ahol a komikum csupán helyenként válik uralkodóvá, ám az elbeszélői attitűd egészére nem lesz érvényes. Jelen esetben megfigyelhető, hogy a komikus láttatás a bemutatott emberi gyengeségek, illetve nyomorúságos emberi sorsok el/leleplezője is lesz, ezáltal az egyes szituációk keltette feszültség oldódni látszik. Az elbeszélés alapvetően komikus látásmódja a vallással kapcsolatban is érvényesül, amikor Isten, illetve az égi világ mibenléte a gyermekek szemszögén keresztül határozódik meg. A komikum forrását itt épp e gyermeki nézőpont kezdetleges naivitása adja, melynek keretében a hétköznapi földi világ, illetve a magasztos égi szféra társítása megtörténik. A földi világ szabályainak kivetítése valósul itt meg az isteni világra, mely megfeleltetés során a társadalmi hierarchia érvényesülése lesz a leghangsúlyosabb. Isten egy rendre- utasító felnőtt képében jelenik meg, aki gyermeteg módon torolja meg az emberek bűneit, Hétköznapi és magasztos, gyermeki, naiv, illetve felnőtt, érett ellentétére épül a dialógus, ahol ezen ellentétes képzetek és értékek társítása eredményezi a komikus hatást. A földi és az égi szféra naiv párhuzamának megrajzolása kedvelt motívuma a XX. századi finn népábrázoló regényeknek is - mint ahogy ez Kianto regényei esetében is megfigyelhető -, mely motívum e paraszti közösség kezdetlegesnek mondható gondolkodásmódjára, zártságára, a népi hiedelemvilág és az istenhit sajátos kapcsolatára, illetve a társadalmi hierarchia szabályainak szigorú érvényesülésére hivatott felhívni a figyelmet. 817
