Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Szentesi Zsolt: A visszafordíthatatlan pusztulás szemlélésére kárhoztatva
ban már nem annyira adott társadalmi formátumhoz, szorosabb helyhez kötött viszonyokat és mozgásirányokat vesz célba, hanem elsősorban tágabb összefüggésrendszerben vet számot az ember helyzetével. Figyelmeztető, elgondolkodtató szavai inkább filozofikus szempontból kívánhatnak már elemzést, megformáltságuk művészi vonatkozásban igényel értékelést.”58 (Ebben a megközelítésben írhatta Tarján Tamás, hogy „ez a kiváló, emlékezetes kompozíció majdhogynem páratlan Weöres életművében - persze nem kiválóságával, hanem tematikájával”59.) Ezek szerint a Merülő Saturnus nem csak művészi értékessége, de mássága miatt is kitüntetett helyet foglal el a weöresi életműben. Ehhez képest úgy tűnik, kevés szó esett/esik róla (éppen ezért némileg érthetetlen Tarján Tamás megállapítása, aki szerint jelentőségét a korabeli kritika egy része azonnal fölismerte”60). A költemény legvégére magára marad Saturnus isten (illetve az alakjába öltözött, szerepét felvett versbeni én). Nincs már remény, a világ menthetetlenül a pusztulás felé halad, amely - ahogyan Bori Imre írta a Mahruh veszése kapcsán - „betölti a földet és az eget, átjárja az anyagot egy felderengő kataklizma vészes sejtelmében”61. Amint A reménytelenség könyvében olvashatjuk: ,,[...] a genny elöntötte a világot, / Nem csak kívül, az események arcát fekélybe borítva: / gyökerén megmérgezte a világot.” „Reménytelen, minden reménytelen” (A reménytelenség könyve), „sosem kel ki a világ boldogsága.” (Tatavane királynő) „Hagyomány köszön el itt, az orphikus líra hagyománya. Két világ határán éber költő búcsúzik. Az élet és a lét összeköttetésén dolgozó poézis merül alá”62, akárcsak maga az értelmes emberi létezés. Marad a halálra váró, de inkább még mindig a világ pusztulásától rettegő én, aki tehetetlenül kénytelen szemlélni, ami hátravan. Mindenét odaadná, ha ezzel segíthetne, de hiába, s így a Tizedik szimfónia versbeni énjéhez válik kissé hasonlatossá: „A világ négy sarka lobog, s akár a cserép, izzottam a lángban: végre kiégtem. Hántsd le a bőrömet ágytakarónak, fejtsd ki az inaimat ostorszíjnak, fűzd fel a csigolyáimat asszonyi dísznek, fald fel a húsomat, idd meg a véremet, ejtsd el a szívemet a kóbor ebeknek, puszta helyemről űzd el a lelket.” JEGYZETEK 1 Bata Imre: Weöres Sándor közelében. Bp., Magvető (Elvek és utak sorozat), 1979: 35 2 Uo.: 324 3 Tamás Attila: Weöres Sándor. Bp., Akadémiai (Kortársaink sorozat), 1978: 231 4 Ld. erről több helyütt Bata I. és Tamás A. monográfiáit. 5 Kabdebó Lóránt: Kozmikus bukolika (Weöres Sándor költői világáról). In.: uő: Versek között. Bp., Magvető (Elvek és utak sorozat), 1980: 212; valamint ld. erről a költő A kettébomlott Hermaphroditus c. szonettjét. 6 Bata i.m.: 35-6 7 Tarján Tamás: Weöres Sándor: Merülő Saturnus. In: Reményi József Tamás-Tarján Tamás: Magyar irodalom. 1945—1995. Műelemzések. Bp., Corvina, 1996: 39 8 E jelentéskörökről ld. még bővebben: Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. Bp., Akadémiai, 1974. 9 Szilágyi Ákos: Az ornamentális lírai személyesség helye Weöres Sándor életművében. In.: uő: Nem vagyok kritikus! Bp., Magvető, 1984: 543 Ugyanezen oldalon a személyesség elvontságáról és kontúrtalanságáról, másutt a „személyesség szétfoszló, szétoldódó” alakjáról (554) ír a tanulmány szerzője, s arról, hogy „a lírai személyesség egészen elvont és elvékonyodott esztétikai rétege verseinek” (uo.). 802
