Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Szentesi Zsolt: A visszafordíthatatlan pusztulás szemlélésére kárhoztatva

Weöres Sándor versének címében szereplő Saturnus két mitológiai körben is szerepel. Az antik görögség világában azzal a Kronosszal azonos, aki Uranosz és Gaia gyermekeként letaszította apját az istenek trónjáról, s ekkortól, az ő uralkodása alatt jött létre a tagolt növényi-állati-emberi élet; tettének hátterében az ez utáni vágy is ott húzódik. Ahogyan Weöres Theomachia című oratórium-drámájában olvasható: ,,[...] megöltem egykor őt, Uranos őst, / a millió csillaggal égő ős-eget, / mert nem virult, csak élet nélkül tündökölt / s én vágytam, hogy, tenyészet és élet legyen.” ,Aranykor? - Atlantisz világa, a boldog öntudatlanság állapota, ez Kronosz - időisten - birodalma. [...] Eredetileg volt a minden-egy tagolatlan élet, de rendeltetett, hogy az életre lét következzék, így lett Uranosz, az első létező, aki egyedül vált ki a minden-egyből, vagyis fölfogta a létet. Aztán rendeltetett, hogy a létben élet legyen, jött Kronosz, és eltiporta atyját, s ő tudta már, hogy az élet és a lét megkülönbözött. O tudta már az időt, a végtelen létben a véges életet. Hatalma ebben a tudásban gyökerezett.”1 Kronosz-Szaturnusz ideje a béke, az aranykor, a nyugalom idejeként említődik e mitológiai körben, mint ahogyan ezt fogalmazza meg Weöres Sándor Második szimfóniájában is, az édeni létet, a sorsegység időtlenségét2. Kronoszt - fiaként - Zeusz taszítja le majdan trónjáról. E harcot írja meg költőnk a fentebb már említett Theomachiában, melyben - Tamás Attila szavaival - „az ős-változatlanság helyébe mozgást és életet hozó, apját egykor elpusztító Kronosnak immár saját uralma őrzéséért vívott, végsőkig keseredett küzdelmeit állítja elénk, utolsó, életben maradt sarja ellenében, aki apjával szembeszállva már értelemmel is beoltja a Földön tenyésző életet”3. A világ értelemmel telítődése egyúttal a létegység szétesését is jelentette, kettébom- lott maszkulin és feminin, animus és anima létre, férfi és női elementumra4 a paradicsomi állapot Hermaphroditus-létezése5. Ez együtt járt azzal a rendelés szerint, hogy „az élet tudjon önnön végességéről. [...] Kronosz után más világkorszak következik”6. E lét- és világkorszak-váltást, az átfordulás idejét tárja elénk a Merülő Saturnus című vers - részben persze átformálva, kissé átértelmezve az eredeti jelentésvilágokat.

Már az attikai félsziget hitvilágában is megfogalmazódott annak gondolata, hogy Kronosz-Szaturnuszt az itáliaiak, pontosabban valamelyik itáliai főisten fogadta be bukása után. Ez volt a rómaiak hitvilága szerint Janus, s az ő felfogásuk szerint (s e nézet azáltal nyer különös jelentőséget, hogy a görögökkel szemben - főként kezdetben - erős „kisebbrendűségi komplexussal” küzdő rómaiak számára igencsak alkalmatos lesz [„kapóra jön”] egy görög eredetű, ám rómaivá átlényegült/átlényegített isten) e két istenség a legrégebbi itáliai isten, közös uralmuk az őskor és a történeti kor határán volt. Eszerint Szaturnusz (részben Janusszal együtt) az emberiség történeti fejlődése egészének kiindulópontja. Szaturnusz ünnepén, az ún. szaturnáliákon az emberiség kezdeti állapotának boldog aranykorát idézték föl, amellett, hogy az esztendő „legrövidebb napját”, illetve annak elmúltát, s egyúttal a téli napfordulót, a fény „születését” is ünnepelték. Később Szaturnuszhoz kapcsolódott annak képzetköre is, hogy megszelídítette az emberek életmódját azzal, hogy általa/segítségével honosodott meg a földművelés, a gabona- és gyümölcstermesztés. Nem véletlen, hogy Itáliában a Földanya párjának is tekintették. (jSatur latinul jóllakottat, gazdagot jelent. A sátor szó vető, ültető, kezdeményező jelentéssel bír.”7) Végül pedig Szaturnusz védte az állatokat, minek foly790