Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Sághy Miklós: A metafora szerepe a nyelvészetben
(mondattani) és szemantikai (jelentéstani) jellemzőit. így tehát a nyelv kommunikatív funkcióit vizsgáló pragmatikaelmélet nem része a nyelvelméletnek, mivel a kommunikatív funkció leírása, magyarázata nem tisztán nyelvi kérdés [...] Ugyanígy nem képezi tárgyát a nyelvelméletnek a nyelv diakrón aspektusának vizsgálata sem. (saját kiemelés: S. M.)”21 Ha kiinduló definícióként elfogadjuk ezt a meghatározást, akkor a metaforák jellemvonásainak magyarázatakor el kell tekintenünk attól, hogy pragmatikai, azaz nem tisztán nyelvi módszereket alkalmazzunk. A három „valódi” nyelvészeti szempont közül pedig - mivel a metafora egyetlen szónál nagyobb, a mondatnál pedig általában kisebb nyelvi képződmény, illetve sajátos jellemvonásai a jelentés-ösz- szetevőkben érhetők tetten - elsősorban a szemantika vizsgálati területéhez tartozik. E módszertani korlátozás természetszerűleg a megválaszolandó kérdések körét is jelentősen leszűkíti, vagyis eltekint olyan problémáktól, mint a metafora használatának motivációja, célja, keletkezésének oka stb., és ehelyett az alábbi módon ragadja meg a metaforára vonatkozó kutatások lényegét: milyen jelentésbeli változás vagy többlet figyelhető meg a metaforák - mint összetett nyelvi alakulat - esetében az összetevők eredeti jelentéséhez képest, továbbá, miképpen írható le az a szemantikai jegy vagy jegy-együttes, mely a metaforák kizárólagos sajátja. Ha megvizsgáljuk a szemantika elméleti előfeltevéseit, akkor két, a szemlélt problémához kapcsolódó szempont tűnik lényegesnek: egyfelől, hogy amennyiben egy elmélet magyarázati (s nem pusztán leíró) értékkel kíván rendelkezni, annyiban jóslások” megtételére alkalmas elméletnek kell lennie, azaz: a megfogalmazott magyarázatoknak, szabályoknak nemcsak az általánosítás alapját képező jelenségeket kell indokolnia, hanem a hasonló, de a vizsgálat terébe csak később bekerülő nyelvi tényeknek sem szabad annak magyarázati értékét alapvetően megkérdőjeleznie.22 Másfelől, a szemantikai jelentés egyértelműségére vonatkozó kritérium, miszerint a szemantikai jelentésnek a kommunikációs helyzet nélkül is egyértelműen meghatározhatónak kell lennie.23 Vegyük észre, hogy az előbbi kikötés előfeltételezi az utóbbit, hiszen egy magyarázati szabály megalkotásának egyértelmű és jól körülhatárolható példákon kell alapulnia. Vajon a metaforák kielégítik a nyelvelmélet vizsgálati tárgyára vonatkozó egyértelműségi kritériumát? Tekintsük az alábbi példát, mely Max Black-től származik: (2) A társadalom egy tenger24. E nyelvi kifejezés jelentése nehezen egyértelműsíthető. A tenger szó a társadalom jelentésének különböző összetevőit helyezheti előtérbe. Vonatkozhat például a társadalom mint szociológiai kategória ’végtelenség’-ére, ’kiszámít- hatatlan’-ságára, ’alaktalan’-ságára, ’átláthatatlan’-ságára stb. Am hogy ezek közül pontosan melyik értelmet kell a társadalomra alkalmazni, az a (2)-es példából önmagában nem derül ki. Ebből következően nem is egyértelmű- síthetjük (2)-es jelentését. Viszont ha ez a helyzet, akkor a nyelvi példák kiválasztására vonatkozó elméleti alapvetés, miszerint: „a kétes értékű vagy bizonytalan adatokat figyelmen kívül hagyjuk”,25 és csak a tiszta esetekre koncentrálunk, nem teljesül. Természetesen ez kihat az általánosítás magasabb szintjeire is, vagyis a tipizálás és idealizálás folyamatára, melynek végered781
