Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Fábián László: Építészet ma
hagyományt. A modernségben benne kell lennie a hagyománynak; arra kell építkeznie. Szobraim, épületeim ebből táplálkoznak.- Ez - látva a munkáidat - valóban szembeötlő. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy plasztika és egy épület léptékében különbözik. Kivált föltűnő abban a hagyományban, amely monumentális emlékekkel rendelkezik... piramis-építő kultúra volt.- Első gondolatom a pályaválasztással kapcsolatban az volt, hogy régész leszek. Bennem volt a vágy, föltárni azokat az emlékeket, amelyek a hajdani emberek szellemét őrzik. A spanyolok előtti kultúra monumentalitása valamilyen módon mindmáig meghatározza Mexikó művészetét.- A festészetre gondolsz? Orozcóra?- Természetesen Orozco a legnagyobb, az igazi zseni. De az építészetben Luis Barragánra is gondolok; nélküle nincs modern mexikói építészet. És ott van még Siqueiros vagy Rivera Orozco mellett. Amit úgy szoktunk emlegetni, hogy a muraiizmus hagyománya. Amikor munkáimat tervezem, ezek a léptékek munkálnak bennem. Gondolataimnak jelentős része csak álom marad, nem lehet mindent megvalósítani.- Magától értetődőnek látszik, hogy másfajta társadalmi támogatottság kell a szobrászathoz, másfajta az építészethez. Az utóbbi - alighanem - költségesebb.- Erre gondoltam, amikor arról beszéltem, hogy sok tervem csupán álom marad. De az építésznek felelőssége van, az a dolga, hogy megfelelő környezetet biztosítson az embereknek, orientálja életüket, és én szobraimmal is ilyesmire törekszem. Ahogyan mondtam, visszailleszteni mindent a hagyományba.- Kiállításodat nézve, azt hiszem éppen Kévés Györggyel beszélgettem arról, hogy a te eddigi munkásságod majdhogynem az egész magyar építész-társadalom számára elég lenne életműnek.- Mások a viszonyok Mexikóban és Magyarországon. Meg kell jegyeznem, két magyar is van, aki sokat jelentett számomra tájékozódásomban. Nem tudom, helyesen ejtem-e ki a nevét, az egyik Moholy-Nagy László volt. Természetesen nem találkoztam vele, de megismerkedtem írásaival, amelyek térről, anyagról, fényről, erről a legfontosabb hármasságról rendkívül sokat mondtak el, és megítélésem szerint a modern művészet egyik legfontosabb bázisát jelentik. A másik magyar, akivel viszont Párizsban találkozhattam, és a mozgásban való látás, a mű és szemlélőjének mozgásából keletkező sajátos viszonylatok elemzésére hívta föl figyelmemet, Victor Vasarely volt.- Vasarely körül akkoriban híres, művészettörténeti jelentőségű csoportosulás szerveződött, a Group de recherche de Vart visuelle, amelynek fia, Yvaral mellett jeles latin-amerikai tagjai is voltak. Például: Julio le Pare, Jesus Rafael Soto...- Meg Tomasello és a többiek. Nekem igen fontos volt ez a találkozás, a velük együtt dolgozás, mert azokra a problémáimra kaptam választ, amelyek akkoriban foglalkoztattak. A folyvást mozgásban lévő ember miként reagál az adott sebesség mellett arra a látványra, amely a szeme elé kerül. Másfelől: miként lehet azt a látványt olyanná szervezni, hogy azt befogadhassa. Beleépülni a mozgásba, a természetbe. Számomra az utóbbi nagyon fontos. A 84
