Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Pomogáts Béla: Irodalom a hatalom szorításában
tószabadság, a kommunista irányítás alatt tevékenykedő belügyminisztérium azonban már az átmeneti korszakban (1945 és 1947 között) is bizonyos korlátokat emelt a szabad véleménynyilvánítás elé, a Rákosi Mátyás-féle csoport 1947 őszén megkezdődött, majd 1948 folyamán mind teljesebben kibontakozott hatalomátvétele során viszont teljes mértékben felszámolták a sajtószabadságot, az irodalom és a művészet szabadságát is. A pártállami hatalom fennállása során valamennyi kommunista kormányzás alatt élő közép-európai országban mindvégig szovjet mintákat követő intézményesített cenzúra működött. Ez a cenzurális rendszer legteljesebben természetesen a Szovjetunióban alakulhatott ki, nemcsak annak következtében, hogy már a húszas években brutális és terrorisztikus módszerekkel vezették be, és vagy hetven esztendőn át működtették ezeket, hanem amiatt is, hogy a szovjet cenzúra a korábbi cári kormányzat cenzurális gyakorlatára épülhetett. Hasonló volt a helyzet a kommunista irányítás alatt élő ázsiai (afrikai, latin-amerikai) országokban is. A közép-európai kommunista országok cenzurális rendszere egymástól eléggé különböző módon funkcionált abban az ellenőrzési és intézkedési mezőben, amely a totális és a részleges cenzúra között alakult ki. Például az NDK-ban vagy a Qeausescu-féle Romániában jóval szigorúbb volt a cenzurális rendszer, mint Lengyelországban, Jugoszláviában vagy Magyarországon. Ezek a különbségek megfeleltek a szovjet-csatlós országok történelmi hagyományaiból és az adott kommunista vezetés sajátos politikai stratégiájából eredő különbségeknek. Mindez igen szemléletesen mutatkozott meg az irodalmi és művészeti alkotások cenzurális kezelésében: az avantgárd irodalom és művészet például a Szovjetunióban, az NDK-ban, Romániában, Csehszlovákiában és tulajdonképpen a hetvenes évek végéig Magyarországon is a „tiltott” övezetbe tartozott, míg Lengyelországban és főként Jugoszláviában nyilvánosságot és szabadságot élvezett. Jól ismert, hogy a hetvenes években a modernebb irodalom törekvéseit követő magyar írók jószerivel csak a vajdasági Híd című folyóiratban publikálhattak minden megkötés nélkül, és aki avantgárd kiállításokra, zenei eseményekre volt kíváncsi, az Varsóba, Krakkóba vagy éppen Újvidékre és Belgrádba utazott. Az úgynevezett „szocialista” országok cenzurális politikája korszakokként is igen változatosnak bizonyult: a tiltások rendszere 1948 és 1953 (vagy éppen 1956) között jóval zártabb volt, mint az 1953-at (vagy 1956-ot) követő hrus- csovista „reformok” után. A magyarországi cenzurális rendszer Rákosi Mátyás uralma idején totális jelleget öltött, a kádárista „konszolidáció”, vagyis 1963 után viszont csupán részlegesen (és időnként hézagosán) működött. Valójában csupán néhány, igaz, rendkívül fontos területekre korlátozódott, így mindenekelőtt a kommunista párt monopóliumának, a szovjet vazallusi státusnak, ezzel együtt a szovjet katonai megszállásnak, a rendőrállam működésének, az 1956-os forradalom megítélésének, illetve az 1920-as trianoni békeszerződés következményeinek, vagyis a kisebbségi létben élő magyarok helyzetének, az általuk elszenvedett elnyomásnak a tematikája esett elsősorban cenzurális megítélés alá. A KÁDÁR-KORSZAK CENZURÁLIS RENDSZERE A Kádár János nevéhez fűződő történelmi korszak (1956 és 1989 között) 770
