Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Kakuszi B. Péter: Keresztirányok
narchia-kutatók figyelmét Bécs szerepének tisztázására. Vajda György Mihály a kötetben szereplő és korábban még nem publikált tanulmányában éppen arra a hiányosságra mutat rá, hogy még a bécsi emigráció monografikus bemutatására sem került sor. Annak ellenére, hogy a magyar kutatás monarchia irodalmainak számos — a kelet-európai régiónak irodalmától is különböző - vonásait feltárta, lépten nyomon - és erre Vajda György Mihály cikkének említett kitétele is figyelmeztet - alapvető fehér foltokkal találkozunk. Tehát a közép-európai régióval foglalkozó komparatisztika szignifikáns problémája továbbra is a Monarchián belüli irodalmai kapcsolatok kérdése. Ennek vizsgálata az utóbbi időben többek között átalakította Bécs szerepének értékelését, a magyar és az osztrák irodalmak viszonyának kérdését is. Éppen az utóbbi évek Monarchia-kutatásának eredménye, hogy Bécs szinte kizárólagos hatása helyett ma már inkább a Monarchia irodalmainak kölcsönhatásáról beszélünk. A komparatisztika művelői az elmúlt negyedszázadban több ízben részesültek nemzetközi elismerésben, aktivitásuk magyar és idegennyelvű kiadványok egész sorában mutatkozott meg. Bókay Antal1 egyik tanulmányában - anélkül, hogy vizsgálat tárgyává tenné, hogy miért is volt ilyen kiemelkedő jelentősége e diszciplinának Közép-Kelet Európában az elmúlt néhány évtizedben - megjegyzi: a komparatisztika művelőinek múlhatatlan érdeme, hogy a dogmatikus irracionalizmustól éppen úgy elzárkóztak, mint a múlt századi pozitivista nemzeti filológiától. A kötet, amely a kelet- és középeurópai összehasonlító irodalomtörténet jeleseinek munkáit tartalmazza, hosszú évtizedek termése, ezen idő alatt pedig a komparatisztika is alapvető változásokon ment át. Hiszen René Wellek egy 1959-es tanulmánya a komparatív irodalomtudomány kríziséről kétségbe vonta az addigi módszertannak helyességét, hangsúlyozva, hogy a többek által megformált módszertan nem tudta helyes irányba terelni a komparatisztikát. De Wellek határozott kritikája csak a változások kezdetét jelentette, hiszen a hatvanas és hetvenes években az irodalomelmélet szerepének megerősödése egyre határozottabb volt az összehasonlító irodalomtudományon belül. A magyar komparatiszti- kának egyik nagy érdeme, hogy segítségével lehetőség nyílt a különböző elméleti iskolák megismertetésére. Feltűnő azonban számunkra, hogy az összehasonlító irodalomtudomány művelőinek találkozásain egyre kevésbé a metodológiai vonatkozások és a speciális problémák kerülnek előtérbe, hanem a legáltalánosabb kérdések összehasonlítása a sürgető feladat. Ezek közül a legfontosabb jövőbeli kihívás egyes irodalomtudósok szerint a különféle irodalomtudományos szemléletek összehasonlítása, amely egyben kísérlet lenne a különböző beszédmódok közötti szakadékok közötti hídverésre. Akomparatisták közötti véleménykülönbségek tehát már messze túlmutatnak módszertani kérdéseken, hiszen az alapvető problémák tartalmában is messze vannak az álláspontok. Példaként: míg egyesek — mint például Bojtár Endre — az irodalomtörténeti folyamat és az egyes műalkotás között lát áthidalhatatlan szakadékot, addig mások szerint 1. Bókay Antal: Komparatisztika a posztkulturális korban in.: A kultúraköziség dilemmái (szerk.: Fried István és Kürtösi Katalin) Szeged, JÄTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet, 1999. 720
