Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora

két ugyanis karácsony éjjelén (1920 december 24-én) hozza világra Mária (Palkovits Mária Jadviga37). Jézushoz hasonlóan az ö apja sem az, akit a világ annak hisz; s harminc éves kora körül Misut is hamis váddal (mi szerint kisiklatott egy vonatot) állítják „ítélőszék” elé, élete a (nép)hatalom kezében van. E jelentéses (biblikus) áthallásokat csak megeró'sítik Ondris második „fia” születésének éjjelén rögzített naplójegyzetei. Az egyes szám harmadik sze- mélyű, jól érzékelhetó'en önironikus hangnem a ,gyalázat” elviselésében segít Ondrisnak, aki csak bizonyos szemléleti távlatból: a szentjózsefi szerepkör méltóságából bírja elviselni saját helyzetét. A bibliai kulisszák, a kisded Jézus születését kísérő' attribútumok fonákul, a szentség helyett a szégyent hangsúlyozva jelennek meg Ondris képzeletében: „Az istálló tövén szoknyás buxus- bokrok a három keresztanyák várják, hogy üssön a kandi beköszöntés, kaján imádás órája. Karjukon a herovke-csőrögék kikeményített takarókendői meggyalázva már, lábhoz öklendett ázalék mind a hófánk s a kiborult komatálak tömjénje, mirhája. De ez sem szegi a háromkománék kedvét, feszt arról pusmognak-locsognak, kié lesz a gyermek, s ki az ő nemzője. [...] A szégyen marad csupán, s az utolsó, már elkésett kétség. Hogy az idő óta tőle talán érintetlen, most mégis várandós asszonyának még mindig, még ezt is tűrő embere ő. Hogy nem félt ismét és ismét magához venni a feleségét, de félt titkon elbocsátani. Hogy így a maga epekeserű szerencséjének most is sajátkezű ácsa ő.” (303., kiem. - O.S.) Beszédes „elszólásként” is értelmezhető itt az ismert frazeológia (,Mindenki a saját szerencséjének kovácsa.”) elferdítése is, hiszen a kovács helyett csupán az ács szó szerepel, vagyis Szent József Bibliából ismert foglalkozásának megnevezése. Jézus Krisztus és Misu apjának metaforikus megfeleltetése ismét csak Misu ,Megváltó”-szerepét hitelesíti a diszkurzíva szintjén.

Ez a szerep a hősnek a szülői bűnökhöz való megbocsátó viszonyulásán és metaforikus értelmű „eredetmondáján” túl naplórendező tevékenységében teljesedik ki. Az Ondris által áhított „páros megváltás”, testeik találkozása végül így, a szövegtestek találkozásával következik be, hogy megvalósulhasson kettejük „tökéletes” beszélgetése, amely - Misunak köszönhetően - minden egyes olvasatban újra és újra realizálódik majd. Abban, hogy Misu halott szülei naplójegyzeteit „beszélgetéssé” rendezi, a megváltói mellett a Hermész- arcra is ráismerünk; arra a Hermészre, aki halottidéző és lélekvezető (psichopompos) is egyben.38 Ahogy Hermész a holtak lelkét Hádész birodalmába vezeti, úgy vezeti Misu néhai szüleinek írásaikban kivetülő lelkét arra a bizonyos, Jadviga által emlegetett közös .belső tájra”: Mennyire bánom, hogy nem hamarébb adta kezembe ezt a könyvet! [...] Mert így találkoznunk s együtt laknunk e belső tájainkon nem sikerült soha.” (58-59., kiem. - O.S.) Misu segítségével azonban megvalósul ez az „együtt lakás”, de nem a Jadviga által gondolt lelki értelemben, hanem nyelvileg, a szövegek között létrejövő beszélgetés által, vagyis .költőien”. ,A költés az emberi lakozás alap- képessége.”39 A költészetben ugyanis feltárul az emberi ,Jakozásnak”, jelen- valólétnek nyelvi megelőzöttsége, a felismerés, hogy J... I tulajdonképpen a nyelv beszél. Az ember csak akkor és annyiban beszél, amennyiben megfelel a nyelvnek [,..].”40 A dolgok értelmét megvilágító beszélgetés tehát nem Jadviga és Ondris életvilágában jön létre41, hiszen itt egy irodalmi művel van dolgunk, amely az ember „költői lakozását” van hivatva feltárni e lakozás leg705