Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Gyürky Katalin: A nyelv mint a félreértés forrása Dosztojevszkij művészetében
A játékos megírása után ugyanis a wittgensteini meghatározás: az, hogy egymás kölcsönös megértéséhez az anyanyelv szükséges, de nem elégséges feltétel, A félkegyelmű című regényben kerül igazán középpontba. Ennek középpontba állítása miatt A félkegyelmű háttérbe szorítja azt a problémát, amikor két nem azonos anyanyelvű szereplőnek kellene megértenie egymást. (Az idegen nyelvű és anyanyelvű személyek párbeszédének kérdéseit, az idegen nyelv és az anyanyelv paradox kapcsolatát egy későbbi regény, az Ördögök állítja újra előtérbe, ennek felvázolására tanulmányom későbbi részében teszek kísérletet.) A félkegyelműben az azonos anyanyelvű személyek közötti megértésbéli probléma sokban hasonlít, de sokban el is tér A játékos ilyen jellegű kérdéseitől. Amíg ugyanis A játékosban - láttuk - nemcsak arról volt szó, hogy Alek- szejt nem értette meg a többi szereplő, hanem arról is, hogy a bábeli zűrzavarban mindenki félreértette egymást, addig A félkegyelműben ez a második motívum háttérben marad, s A játékosból csak az első, vagyis a főhős több szereplő általi meg nem értettsége kerül át ebbe a műbe is. A félkegyelműben ugyanis Miskin herceg és környezete között egy le- bonthatatlan kommunikációs és megértésbeli válaszfal húzódik. Ennek több oka is van, s ezek az okok, hasonlóan Alekszej helyzetéhez, összefüggenek egymással. Láttuk, A játékos ban Alekszej bizonyos esetekben gyermeki lelkü- letéről tett tanúságot, azonban mindvégig játékos, de felnőtt mivolta dominált, ezzel szemben Miskinnek a gyermeki léte a meghatározó, és felnőttsége csak külső jegyekben mutatkozik meg. Saját gyermekségével kapcsolatban Miskin így nyilatkozik: „Végül Schneider elmondta egy igen különös gondolatát — ez már közvetlenül a hazautazásom előtt történt —, azt mondta: ő teljesen meggyőződött arról, hogy egészen gyermek vagyok, csak termetben és arcban hasonlítok a felnőtt emberekhez, de szellemi fejlődésemet, lelkemet, jellememet, sőt az eszemet tekintve nem vagyok felnőtt, és ilyen maradok, akár ha hatvan évig élek is. Én nagyot nevettem: természetesen nincs igaza, mert hát hogy volnék én gyermek? De az igaz, hogy csakugyan nem szeretek nagyokkal, felnőttekkel lenni - ezt már rég észrevettem -, azért nem szeretek, mert nem tudok. Akármit mondanak is, akármilyen jók is hozzám, valahogy mégis mindig nehezemre esik velük lenni, és roppant örülök, ha mielőbb mehetek az én társaimhoz, az én társaim pedig mindig gyermekek voltak, de nem azért, mintha magam is gyermek volnék, hanem csakis azért, mert mindig vonzódtam a gyermekekhez.”17 Tehát a felnőtt kinézetű, gyermeki lelkű herceg nem Péterváron, hanem Svájcban, gyermektársai között tudta jól érezni magát, és velük találta meg - gyermeki világszemlélete miatt - a közös nyelvet, velük tudta jól megértetni magát. Svájcból Pétervárra kerülve azonban - éppen amiatt, hogy a péter- váriakból hiányzik ez a gyermeki lelkűiét - gondolkodásmódját különösnek, felfoghatatlannak tartják. A herceg szeretné, ha megértenék, de megérteni nem, csak félreérteni tudják. És ebben az összefüggésben is különbözik egymástól A játékos és A félkegyelmű. Amíg ugyanis A játékosban Alekszej, amikor bizonyos esetekben gyermeki lelke kerül előtérbe, nem arról van szó, hogy nem tudja, hanem elsősorban arról, hogy nem akarja, hogy megértsék, addig a gyermeki Miskin nagyon is meg akarná értetni magát, de nem tudja. 659