Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Valerij Zalotuha: A muzulmán
A parancsnok idegesen és felindul tan járkált az irodájában, menet közben rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt, és azonnal köhögés, részeg, mély köhögés fogta el. Amikor végre elült a köhögés, Koljára emelte könnyező szemét és rekedt suttogással megszólalt:- Nem kitüntetést kellene neked adni, nem kitüntetést... - És elgyötört, magas hangon kiáltotta: - Hanem agyonlőni! - Újra suttogott: - A felsorakozott katonák előtt. Hogy mindenki tudja meg... hogy többé nem eshetünk fogságba! És hirtelen valahogy kihunyt a parancsnok, kiment belőle az erő. Nagy, gyűrött zsebkendőt vett elő, megtörölte nedvedző szemét és hangosan kifújta az orrát.- Menj! - parancsolta Koljának. - Menj, menj! Kolja fölállt. A parancsnokot nem sok választotta el, hogy felzokogjon. Kol- ja mondani akart valamit, de a parancsnok megismételte:- Menj!- Viszont látásra - mondta Kolja és az ajtó felé indult.- Állj! - állította meg újra, mint a beszélgetés elején a parancsnok. Kolja megállt, megfordult. 0 is elgyötört volt. A parancsnok gyors léptekkel odament hozzá, hirtelen erősen megölelte és megcsókolta. A szemébe nézett, lehajtotta a fejét és bűntudatosan dünnyögte:- Bocsáss meg, fiam!... Kolja kilépett a kiegészítő parancsnokság ajtaján és összehunyorította a szemét, mert egy pillanatra elvakította az erős déli napfény. A bicikli ugyanott állt, ahol hagyta. Fölszállt rá és elindult.- I-i-gen - mondta magában a vörös Zsiguli kormányánál ülő férfi. - Szóval azt mondod, hogy a kitüntetés megtalálta a hőst... I-i-gen... - Levette a szemüvegét és az ülésre dobta, ezután TT márkájú pisztolyt vett elő a dzsekije oldalzsebéből és maga mellé tette. Kolja távolodott és befordult a ház sarka mögé. Az ismeretlen gyújtást adott, de a motor nem indult be. Újra és újra gyújtást adott, és amikor rájött, hogy a motor most nem indul be, kurtán felnevetett és sokadszorra megismételte:- I-i-gen... Az apjuk sírjánál való megemlékezésre egyetértésben, csendben, botrányok nélkül készülődött össze a két testvér és az anyjuk, Szonya néni. Hallgatagon, gyorsan kiértek a temetőbe, amely rögtön a falu mögött, egy erdei tisztáson volt. És az idő is meleg és csendes volt, mintha csak megrendelték volna.- Szerbusz, apus - mondta Szonya néni, meghajolt a bádogkúp felé, amelynek csúcsán vörös csillag volt, és egyet szipogott, hogy visszatartsa idő előtt kibuggyanni akaró könnyeit.- Adj’ Isten, fater - mondta Fegyka, és a földre tette a bevásárlószatyrot. Kolja jött utolsónak. Szonya néni visszanézett a válla fölött és látta, hogy Kolja behunyja a szemét és magában motyog. Szonya néni törölközőt terített a fűre, kitett rá egy üveg vodkát, amelyet ő maga hozott, és négy kis poharat, kirakta az ennivalót a szatyorból. Fegyka a fogával letépte az üveg műanyag kupakját, vodkát öntött az egyik pohárba 638
