Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Valerij Zalotuha: A muzulmán
is miből. És nem akar megindulni a tehén teje, hisz tudod... Nem szép dolog, világos, nem szép, de élni kell.- Én nem megyek - mondta újra Kolja. Szonya néni leeresztette a Kolja fejét simogató kezét, és nem tudván, hogy mit mondhatna s mit csinálhatna még, visszament a hokedlihez és nehézkesen leereszkedett rá.- Te! Az anyád!... - ordította Fegyka és odaugrott Koljához. - Ha téged kapnak el, semmi nem lesz, ha viszont engem, akkor börtönben rohadok meg! Meg nem is fogsz lopni, hanem csak falazol, érted? Kolja nem válaszolt, de világos volt, hogy ugyanaz a válasza, mint eddig. Fegyka erőt vett magán, eljött a testvérétől, és ezt mondta az anyjának:- Na tessék, anya! Én azt mondom neked, hogy sok bajunk lesz még ezzel a muzulmánnal!- Nem számít, majd én elmegyek veled! - határozta el Szonya néni és fölállt.- Ugyan, hová mennél! - ordította Fegyka. - Az udvaron is alig tudsz mászni!- Nem számít, elsántikálok - azzal Szonya néni már föl is vette dolgozó, piszkos köpenyét. És ekkor Fegyka újra Kolja elé ugrott, az orrához emelte hatalmas, csontos öklét, amelynek négy ujjára köves gyűrű volt tetoválva, és ezt mondta:- Utoljára kérdezem: jössz vagy nem? — A dühtől a hangja is rekedt volt, és a szeme szinte kifehéredett. Kolja lehajtotta a fejét, és utoljára mondta:- Nem. Fegyka felüvöltött, megfordult a sarkán, és nem tudván, hogy vezesse le az öklében összegyűlt haragot, akkorát vágott az ajtófélfába, hogy megrengett a ház. Hát ilyen nap volt ez... Jobb lett volna, ha nem lett volna. II. Másnap Szonya néni rávette Kolját, hogy menjen be a kiegészítő parancsnokságra a kitüntetésért. „Mert különben — mondta - odaadják másnak”. A tegnapikat nem emlegette és Fegykának is meghagyta, hogy felejtse el. Fegyka hallgatott az anyjára, sőt még a biciklijét is odaadta Koljának, hogy eljusson a városba, mivel szerda volt, és nem járt a busz. Igaz, előtte sokáig magyarázott neki, hogy ne hagyja felügyelet nélkül a biciklit, mert minden tele van tolvajjal, és ha valaki megkérdi, hogy hol szerezte a biciklit, küldje el a fenébe. Kolja türelmesen hallgatta, és Kolja periodikusan ismétlődő kérdésére, hogy „érted?”, azt válaszolta, hogy „értem”. Amikor beért a városba, Kolja imádkozott egy ritka kis nyírfaligetben. Nem figyelt fel rá, hogy félúton találkozott a vörös Zsigulival, az elengedte 635
