Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Pék Zoltán: Zenemester; Nekropoliszi kiküldetés

a zebrán, de nem az ő parfümje, mert az ott száll mögötte, akár a hajából elszabadult színes szalag, egy másik illat, amitől gyorsabban ver a szív és kiszárad a száj, kicsit édes, akár a levendula, ugyanakkor érződik benne a mandula fanyar aromája is, és az illat, amit a járdára hulló levelek árasztanak ősszel, és az eső szaga, és a szkafander csöndje, és az álmok borostája, és...

A drogéria vezetője megfogja a férfi karját, és azt mondja halkan:- Jöjjön velem, kérem.

Odavezeti egy polchoz az üzlet végében, letérdel, s a legalsó polc mélyéről előhúz egy jellegtelen üvegcsét.- Tessék.

A férfi felragyog.- Ez az? Hát megvan?- Igen. Illóolaj. Az Élet Illata.- Az „Élet Illata” - ismétli áhítatosan a férfi. - Igen, ez az! Ez kell nekem! De... hogyhogy maga nem használja?

Az üzletvezető kinéz az ablakon. Az utcán hömpölygő tömegből kivillan egy szép boka.- Én... próbáltam. De hiába. Az idő szél, és mindig szembe fúj.

Aranyásók (123. epizód)

Az aranyláncod sosem veszed le, még akkor sem, ha szeretkezünk. Nem csoda, hogy úgy érzem magam, mint akit elkapott az aranyláz.

Csillapíthatatlan étvággyal vetem rá magam, s te incselkedve csalogatsz a felfedezetlen vidékekre. Testedbe aláereszkedni mindig új élmény, az érzékiség zenje, mindig olyan, mintha először járnék itt.

Aranyat keresek tehát. Tested labirintus, ennek megfelelően nem várt jelenségbe ütközöm. Lihegés, elmormolt szavak, lábak zaja. Az első ijedtség elmúltával már könnyen megfejtem a titkukat: ők a korábban előttem járt aranyásók, akik belevesztek a katakombáidba, s azóta is itt bolyonganak, sápadtan és elcsigázva, de beesett szemük nem a rémülettől csillog így. Egyiküknél sem látok aranyat, zsákot, de még szerszámot sem: rég nem keresnek már semmit. Hontalanságukban is hazataláltak.

Szeretkezés után megvárom, amíg elalszol, orvul kitakarlak, úgy bámulom a testedet, és a szilaj csendben aranyásóid csoszogását meg sóhajtozását hallgatom.

621