Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Veszelke Attila: Harangszó; Lélegző sötét; Bíbor cseppek; Szemek a kőből (versek)
Bíbor cseppek Sötét dereglyét ringat fenn a csend a romlott fényű, fogyó hold mögött, s a mozdulatlan kőtorony felett megláthatatlan szélkakas pörög. Sötét dereglyét ringat fenn a csend, vörös sugár csorran a lombokon, s a rőt permetben ázó fák alatt anyám gubbaszt egy elhagyott pádon. Fogatlan ínyén beesett ajak, hulló hajában átvirrasztott éj. Karomba rejteném, már nem szabad, emlékké fújja rossz testét a szél. Pereg, pereg csak egyre felfelé (könnyű levél az ősz hullámain) a romlott fényű, fogyó hold mögé, bíbor cseppek törékeny szárnyain. Szemek a kőből Alvó bokrok közt moccanó levél: valaki jár a holdsütötte vízen, horgas árnyéka parttól partig ér, lehajtja mélyen kőszobor fejét. Szemek a kőből. Zárt zsaluk mögött fonálon függő, vörösen izzó pók. Egy sikátorban rég halott szabók ruhádat varrják. Sírba költözöl. Hiába is féltél, óvtad magad, a festmény végül mind lehull a falról, s a grófnő arcát eltemető porból újra felépülnek a kőfalak. 610
