Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Gyürky Katalin: Játékos bűn, bűnös játék Nabokov művészetében

a regény metafizikája: ha Cincinnatus kilóg az általánosból a maga lelkiségével, annak következésképpen mutatnia kell az összes többi személy egymáshoz való hasonlóságát, és ez a hasonlóságuk léleknélküliségükben keresendő'. Úgy tűnik, hogy ezt Cincinnatus teljes mértékben belátja, amikor így jellemzi az őt körülvevőket: Játszat, személyiségnélküliség, paródia.”23

S ha Luzsina szemében a férje lényegiségét jelentő játék egyenlő Luzsin bűnével, akkor Cincinnatus börtöntársai szemében a Cincinnatus lényegiségét jelentő átláthatatlanság, áthatolhatatlanság tűnik bűnnek: mivel nem értik, bűnösnek titulálják. Tehát Luzsin a bűnös játék, Cincinnatus pedig a börtöntársai által kreált játékos bűn részese, pusztán azáltal, hogy lelkiségükkel kiemelkednek és morálisan fölötte állnak a csupán testi tulajdonságokkal jellemezhető szereplőknek.

így a nabokovi regényekben a dosztojevszkiji 1/10-edre jellemző rendkívüliség, magasabbrendűség a lelkiséggel, a 9/10-ed közönségessége pedig a léleknélküli, durva testiséggel bővül. A Végzetes végjáték és a Meghívás kivégzésre című regényekben tehát a lelki és testi között fennálló konfliktus végig meghatározó. Ez a konfliktus pedig további - a főhősök szemében - feloldhatatlan, s feloldhatatlansága miatt meghaladásra váró ellentmondásokat is hordoz magában. Hiszen a regényekben ellentétben áll a játékos élet a mindennapi, a hétköznapi élettel, az őrület a normalitással, az ébrenlét az álommal. Amíg ugyanis Luzsinnak a játékos élet a normális és az egyedül lehetséges létforma, addig a többi szereplő számára ez az őrülettel egyenlő és tiltandó, és ami Cincinnatus szemében reális, az a börtönben tartózkodók számára irreális és áthatolhatatlan. És ez fordítva is igaz: minden, ami megszokott a közönségesek körében, az a rendkívülieknek szokatlan, s főleg Luzsin merev, sztereotipizált magatartásformáin alapuló mássága, autizmusa számára - elviselhetetlen.

S mivel a realitás és az irrealitás, a normalitás és az őrület teljesen mást jelent a rendkívüli Luzsin és Cincinnatus, illetve a közönségesek számára, a két főhősnek a csupán testiséggel rendelkező közönségesek anyagi, materiális világa börtön****, illúzió, olyan álom, amelyet, mivel megérteni nem tudnak, csak a meghaladására tehetnek kísérletet. Erről Cincinnatus így nyilatkozik:

„Ráadásul régóta együtt élek azzal a gondolattal, hogy amit álomnak neveznek, tulajdonképpen félig valóság, a valóság ígérete, előszobája, fuvallata, és hogy nagyon homályos, oldott állapotban ugyan, de több valóságot tartalmaz, mint ez a mi magasztalt ébrenlétünk, ami igazából álom, bódító bó- biskolás, de ebbe az álomba rettenetesen megváltozva behatolnak a tudat látóköréből kieső valódi világ hangjai és képei - valahogy úgy, ahogy álmában kaján, fenyegető híradást hall az ember, amikor egy ág verdesi az ablakát, vagy úgy érzi, hogy a hóba süpped, mert lecsúszik róla a takaró.”21

Ennek az álomnak a meghaladása pedig a felébredés és az azt követő ébrenlét, de már egy másik, nem materiális világban.

És véleményem szerint itt van meg annak a különbségnek a lényege és értelme, amely a halhatatlansággal kapcsolatban áll fenn a nabokovi és a dosztojevszkiji szövegek között. Hiszen Nabokov regényeiben a rendkívüli hősöknek a fent vázoltak értelmében nincsen más választásuk, minthogy higy- gyenek a halhatatlanságban és a túlvilágban, hiszen ez a hit szükséges ahhoz, hogy rövid, álomszerű földi létüket elviselhessék, majd pedig meg tudják ha517