Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Hatiasvili Nodar: Egy hópehely
korábbi kétsége és aggodalma felesleges volt. Mégis csak felékesítették a Földet, s örömet hoztak az embereknek! Mint mindig, a boldog napok után most is beköszöntött az unalom, a bánat. Az emberek hamar hozzászoktak a hóhoz, szemükben kialudt a boldogság, s megjelent a közöny majd a harag. Ez már elviselhetetlen volt Hópehely számára. Az ilyen pillanatokban azt kívánta, bárcsak csizmakoptatta csúszós jéggé változna, s a bosszú ízén kívül ne érezne mást. Sokan elcsúsztak a jégen, de legtöbbször nem azok, akiknek nemtöró'dömsége és ostobasága létrehozta azt. Egy csizmás láb nyomában eljegesedett az út, arra jött egy öregasszony, s hiába igyekezett óvatosan lépegetni, mégis elcsúszott. Hópehely nagyon elcsodálkozott a nénike reakcióján, aki nem a csizmát, hanem a jeget okolta. A tétlen hétköznapok kiábrándítóak. Hópehely is hamarosan veszíteni kezdett bájából, a hó a fehérségéből, s ott, ahol sokan jártak, sáros latyakká változott. Aztán elérkezett az az idő is, mikor az emberek már szerettek volna megszabadulni a hótól. Hozzáfogtak az eltakarításához, ki amivel tudott, lapátokkal, gépekkel... Ezeken az örömtelen napokon különösen élesen merült fel Hópehelyben az örök kérdés: - Mégis miért vagyunk? Ha azért, hogy örömet okozzunk az embereknek, akkor miért kell a boldogságot ingerültséggé, haraggá, gyűlöletté változtatnunk? - töprengett. Ha - ahogy azt korábban gondolta - az a küldetésük, hogy felékesítsék a Földet, akkor ez nem sikerült. A piszkos hó nemcsak hogy nem dísze a Földnek, hanem sok nyűgöt- bajt okoz a Föld lakóinak. Jobb lett volna már régen eltűnni, de hová és hogyan? Előbújt a Nap, s meleg sugara megcsendesítette az olvadó havat. Minden megváltozott, az emberek felvidultak. - Minek örülnek úgy? - töprengett Hópehely - a Napnak vagy annak, hogy eltűnünk? Akárhogyan is, ha az emberek boldogok, akkor jó... Hát persze hogy jó, hiszen milyen fenségessé tett mindent a Nap! Még a jégcsapot is, amely mint a kristály most meg-megcsillant. Noha ez a kis játék a Nappal az életébe fog kerülni, mégis boldog, mert végre újra megelevenedett, csilloghatott, villoghatott. A jégcsap alatti tócsában vidáman fürdőztek a verebek. - Akár a gyerekek az első napon, mikor leesett a hó - gondolta bánatosan Hópehely. Kidugták fejüket az első virágok. A hóvirágok láttán az elszenderedő Hópehely elragadtatásában felsóhajtott és elolvadt. Fordította: UNGOR BARBARA 494
