Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Hatiasvili Nodar: Egy hópehely
HÁTI AS VI LI NODAR Egy hópehely Ködforgatagban világra jön a Hópehely. Örül annak, hogy megszületett, s hogy szépen cseperedik. Illegeti-billegeti magát, s néha elálmélkodik, miért pont ilyen a külseje. Először mindegyik hópelyhet egyformának találja, ám ahogy kicsit nagyobb lesz rájön, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Mikor más hópelyhekkel találkozik, különböző érzések kerítik hatalmába: örül, amikor egy kevésbé szép hópelyhet lát, s szívesen összebarátkozna vele; torz, fejletlen pelyhek láttán összeszorul a szíve, s mindenképpen segíteni szeretne rajtuk; ha viszont saját magánál szebb hópehellyel találkozik, agresszívvá válik. Megállapítja, minden attól függ, ki hol született, milyen körülmények között. Vihar idején több torz, és kevesebb szép hópehely jön a világra... Egész életét utazással tölti, sok mindent lát. Az erdők és mezők felett gyakran megpihen, elgyönyörködik bennük, de szívéhez legközelebb természetesen a hegyek állnak. A hegycsúcsokat hótakaró borítja, s örökkévalóságot árasztanak magukból. Mikor legelőször látta ezt a csodát, lelkesedéséből magához térve elgondolkozott, s megállapította: - A szépségért jövünk a világra, a szépség pedig örök, tehát mi is örökké élünk. Milyen nagyszerű is azt hinni, hogy örökéletűek vagyunk! De hát akkor hol voltunk eddig? Talán egy másik örökkévalóságban? De a Hópehely, minden igyekezete ellenére sem tudta felidézni magában az előző örökkévalóságot. Később kétségek kezdték gyötörni: - Ahegyek fennségesek, akár az isteni kéz faragta szobrok, de árad belőlük a hidegség. Igaz, akadnak olyanok is, amelyek haragos pillanataikban izzó masszát okádnak magukból, de rajtuk nincs keresnivalója hópelyheknek. - Ez a gondolat elkeserítette, mert azt jelentette, hogy a hópelyheknek csak meghatározott hely jut a Földön. Barátnői üresfejűek, kacérok és csak a külsejükkel vannak elfoglalva. Bár nem is olyan nagy bűn ez, gondolja időnként, ha csupán a Föld felékesítése végett jöttek a világra. De hát más céljuk is kell hogy legyen! Ugyan mi lehet az? Szörnyen elkeseredik, mikor észreveszi, hogy ha őt és barátnőit a szél új helyek fölé sodorja, ott beborul az ég, s eltűnik a Nap. - Nemcsak szépséget tudunk tehát hozni, hanem bánatot és csüggedést is. Vajon a szépség megteremtése előtt feltétlenül fájdalmat kell okoznunk? - Annyira bántja ez a gondolat, hogy kis híján sírva fakad. - A szépségért meg kell szenvedni - villan át rajta. Hirtelen érzi, hogy elernyedt, hogy könnyebbé vált. Bár mintázata a régi maradt, valamivel kisebb lett a könnycsepptől. Szégyelli gyöngeségét, s hogy senki ne vegye észre, behunyja a szemét. Hamarosan csodálatos, egyre 490
