Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Kiss Gy. Csaba: Arcélek és találkozások
találkozhassanak a határon túli szlovénsággal. Triesztnek van szlovén művelődési háza, színházterme, ott szintén tartottak felolvasást a találkozás írói, költői. Emlékezetes kirándulás volt a szomszédos Duinó várának megtekintése. A tengerre néző sziklán Rilkét idézhettük, a vár alatti faluban pedig a kétnyelvű emléktáblát elolvasva tudatosíthattuk, hogy itt szlovénok is laknak. Amikor pedig az egyik olaszországi szlovén falu látott vendégül bennünket, s a műsorhoz tartozott a helybeli kórus föllépte - melyik szlovén községnek nincs saját kórusa -, egyszercsak láttuk, hogy fölállnak szlovénjaink. Kiderült: a himnuszt énekelték. Határon túli magyarnak nem kell magyarázat e jelenethez. A házigazdát dicsérem végül. A derűs kedély, a töretlen lelkesedés emberét, Veno Taufert, a szlovén költőt és Közép-Európa polgárát. Czestaw Mítosz Valamikor a hetvenes évek végén arra kért a Gorkij Könyvtár igazgatója, hogy készítsek egy listát azokról a XX. századi lengyel írókról és művekről, akiknek és amelyeknek a jelenléte fontos volna a gyűjteményben. Kissé mentegetőztem, amikor elkészítettem a kis összeállítást, mivelhogy nem egy tétel Nyugaton élő lengyel író műve volt. Válaszként fejcsóválást és némi kétkedést kaptam. A kétkedés az afféle, nálunk ismeretlen műveknek szólt, mint Czestaw Mítoszé. Amikor a Nobel-díj megnyitotta számára az utat - legyünk őszinték, elég keskenyet persze - a magyar nyilvánosság felé, siettem nyélbe ütni verseiből egy kis összeállítást a Nagyvilágnak. Akkortájt a párizsi lengyel Irodalmi Intézet könyvsorozatának szorgalmas olvasójaként (a beavatottak tudták, hogy az Akadémia könyvtárában hozzá lehet férni) faltam végig Mítosz prózai műveit és versesköteteit. Különösen megragadott A rabulejtett értelem, a háború előtti baloldali lengyel értelmiség glejhsaltolásának a története. Annak a folyamatnak mélyreható elemzése, melynek során a szellemi élet fiatal nemzedékének számos képviselője megalkudott önmagában a szovjet megszállók és a hazai kollaboránsok hozta politikával és ideológiával. Sőt, egyesek túllihegve kezdték szolgálni az új hatalmat. A belső, lélektani folyamatoknak a bemutatása volt a legizgalmasabb. Arról számolt be az író, aminek maga is részese volt. A hatalmi „csábítás” (a német fordításban hangzott így a cím: „Az elcsábított gondolat”) mechanizmusainak az átvilágítása, az írók meghódolásának a leírása mellbevágó tanúságtétel a lengyel és közép-európai írástudók árulásáról. Második - virtuális - találkozásom Mitosz-sal 1985-re esett. A budapesti Lengyel Kulturális Központ polonisztikai szimpóziumot szervezett. Jómagam azok közé tartoztam, akik a Jaruzelski-féle puccs után bojkottálták a lengyel hivatalos állami intézményeket. Arra gondoltam, ha Mítoszról szóló előadás témáját adom meg, a szervezők lemondanak részvételemről, hiszen a Nobel- díjas író frontembere volt a kommunista hadiállapot elleni küzdelemnek a nemzetközi nyilvánosságban. Hogy végül ki szedett rá kit, nem tudom. Megtartottam az előadást, majd utána - mintegy igazolást keresve magamnak - a szövegét elküldtem a párizsi 474
