Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
Osvald: Neked már régen nincs meg a te Laurád. Attól a pillanattól kezdve, amikor kussoltál ott nekem. Még az elsó' felvonásban. Roland: Akkor még nem tudtam, hogy... Osvald : Nincs ínyedre a hal pénze? Most már meg sem kapod. Eridj az utadra. Ki kell tisztítanom Laura sebét. És egyébként is sok tennivalóm van. Roland: Elmegyek, de csak Laurával együtt. Laura: Osvald, egy pillanatra magunkra hagynál bennünket? Beszélnem kell vele. Osvald: Hát persze. Csodaszép vagy, Laura. (Felveszi a ruháját és kimegy.) 3. jelenet Laura: Hallod, csodaszép vagyok. Roland: Igen, így igaz, de én képtelen vagyok ezt az ó' szájából hallani. Emlékszel, milyen boldogok voltunk nem is olyan régen? (Laura következő szövegéből a közönségnek csupán kevés, suttogva kimondott szót van alkalma hallani.) Laura: De akkor még nem voltak ilyen lehetó'ségeink. Most még boldogok vagyunk. Látom, hogy e pillanatban még nem jutottál döntő elhatározásra. Ez meghat, de hallgass meg figyelmesen: csupán egy kis szenvedés, néhány hónap, legfeljebb egy év, és az egész vagyon a miénk lesz. Osvaldnak fogalma sincs a pénzről. Ne gondold, hogy ostoba vagyok. Nagyon jól értek én mindent, és éppúgy szeretlek, mint korábban, sőt még jobban. De meg kell értened, hogy mindez kettőnk ügye, különben nem lennénk itt, különben nem felejtette volna az a sofőr otthon a papírjait. Nincs jogunk meghátrálni. Ez a lehetőség nekünk kettőnknek adatott meg, és csakis minekünk. Roland: Mit értesz az alatt az egy év alatt? Laura: (Ismét az iménti összeesküvésre emlékeztető suttogással.) Te reggel hazamész az egymil- liárddal, beindítod azt a nagyszerű agyadat, végtelenül körültekintően fiadztatni kezded a pénzt, és egy év múlva, amikor már elhessegetted magadtól a rádakaszkodó nők csordáját, ígérem, hogy megszabadulok Osvaldtól, és megszerzem a pénzét. Képzeld el, milyen lesz a találkozásunk. Roland: De ő téged mint nőt akar. Laura: Te jó isten. Hiszen én csak téged szeretlek. De képzeld el a találkozásunkat. Roland : Te úgy beszélsz, mint egy... Laura: Mint egy... (Szünet.) Na, mint egy mi...? Inkább a találkozásunkra gondolj! Arra, hogy hogyan találkozik két erős egyéniség, akik a vágyakozástól szinte már az eszüket vesztik! Roland: De miért kell vágyakoznunk, amikor van rá lehetőségünk, hogy egyáltalán ne váljunk szét. Laura : Reménytelen eset vagy. Roland: Te hogyan viselnéd, ha valami tébolyult nő elcsábítana engem a pénzével? Neked tetszene a dolog? Laura: Ha nem lenne túl csúnya, akkor túlélném. Roland: De vajon Osvald szép-e, vagy csúnya? Laura : Hát te magad nem látod? 461
