Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 5. szám - Jaan Tätte: Kereszteződés a főútvonallal avagy mese az aranyhalacskáról
zük be ezt a témát. Majd reggel tisztázzuk a dolgot. Főzzünk egy kávét, én pedig elkísérlek a hídig. Roland: Ha pénz kérdése, akár ötcsillagos árat is kipengetek a szállásért. Osvald: Akkor miért jársz autóstoppal? Laura : Úgy hozta a sors. De tényleg fizetünk! Roland: Nem jutott eszembe felajánlani, valahogy úgy éreztem, hogy itt az erdőben a pénznek semmi jelentősége. (Felnevet az örömtől. Összeölelkeznek Laurával.) Tehát mekkora összegre gondolt? (.Előveszi a pénztárcáját. Osvald hátat fordít neki, és odamegy az ablakhoz. Szünet.) Osvald: Lári-fári. {Halkan.) Laura itt marad reggelig, hogy meg- szárítkozzék és felfrissüljön, te viszont most kimégy... és reggel majd bejössz. Roland: {Laurának) Nem tudom mitévő legyek. Menjek ki és sétáljak egy kicsit? Laura : Vidd magaddal a sálamat. Roland: Laura... {Kinyitja az ajtót.) Laura: Roland... Osvald: {Rolandnak jókedvűen) Beengeded a hideget a szobába! Eridj már, mit fecsegsz itt! {Roland távozik.) 2. jelenet {Osvald összeesik, ott marad fekve. Kapkodva szedi a levegőt.) Laura: {Halkan.) Segítség! Roland: {Beront a szobába.) Szóval így! Osvald: {Nyugodtan feláll.) Elestem! Roland: Maradok. {Senki nem szól rá semmit. Roland távozik.) Osvald: {Laurának.) Ülj le. Húzd le a csizmádat. {Osvald leteszi száradni a csizmát, majd lehúzza Laura gyapjúharisnyáját.) Néhány helyen kilyukadt. Teát főzzek vagy kávét? Készítsek valami meleg innivalót? Az ablakokon már jó néhány éve nem pótoltam a szigetelőszalagokat. Tükröm itt nincs, soha nem is volt. Csak tegnap csavartam be ezt a száz vattos égőt is. Tegnap meglehetősen sok tennivalóm volt. {Ismét lerogy a padlóra. Laura felfelé kezdi húzni a csizmáját.) Osvald: Várj! Hát te semmit sem értesz? Laura: Én semmit sem értek! Szeretném megkérdezni... Osvald: Remek! Csináljuk azt, hogy te kérdezel, és én válaszolok neked. Laura: Jó. Szóval, én nem értem, hogy maga miért ennyire... Osvald: Ugyebár, én úgy mondom neked, hogy „te”. Én tegeztelek kezdettől fogva! Sejted már, miért? Gondolkozz egy kicsit! Laura: {Szünet.) Már megbocsásson, de itt valami félreértés van. Valami nagy-nagy tévedés. Osvald: Na látod! Azt felfogod, hogy valami van. Hogy ez helyes-e, vagy helytelen, annak nincs jelentősége. Most kérdezzél, és én válaszolok. Üljünk oda az asztalhoz. Ülj le bármelyik székre, ahová tetszik, nekem itt nincs állandó székem, mint ahogy némelyik ember ragaszkodik a kedvenc ülőalkalmatosságához. Én itt már valamennyi széket koptattam. De ülj ide, háttal az ablaknak. Én ide ülök, később meg átülök 437
