Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Prágai Tamás: A prédikáló szék

előtörő, visszaszorított (vagy hadd mondjam ki a szakszót: elfojtott!) tudást jelez. Gát, amely az apostoli követ érzékeny testtájékán, a torokban alakul ki és hangszalagját pillanatnyi görcsbe vonja. Kezében tartja a manicheusnak és manónak egyaránt csúfolt rém-nevelő bűnösségét állító vádlevelet; és meg sem hökken: a vád, bár csaknem biztosan alaptalan, akár lehetne jogos is. O mint szegény Péter pátert „manicheus”-ként csúfoló diák részt vett a vád felállításában, mely most teljesedett be. A legitimációs formák bonyolult összejátszásának, interferenciájának és ellentmondásainak szükségképpen ki kell alakítaniuk egy paradoxonokra való hajlamot, és ez szükségképpen ki is alakul a prenesteiben. Ne tekintsük ezt kárörömnek! Pedig talán nem is ő sínylette meg inkább a „manicheus” visszaéléseit, aki „többnyire” éltanuló hírében állt, hanem — Osztrardusz, akinek sokkal nehezebb volt a kolostoriskola túlkapásait elviselnie.- Manicheus tévelygés! - reccsen e hang a káptalanterem csöndjébe, ahol a megszeppent-megfélemlített nebulók (klasszikus osztálytermi kép!) lényegében arc nélkül szemlélik azt az egyik lábáról másikra nehezedő, ácsorgó figurát, aki leginkább elsüllyedni szeretne, és akiben nyugodtan ismerjünk a törékeny, beesett, gyermekarcú Osztrarduszra.

Legkevésbé arra emlékszik a prenestei, hogy a „manicheus tévelygés” miben is állt - a kérdésnek szép irodalma van pedig Szent Ágoston előtt is, de kétségkívül ő a fő szám egészen máig2; ám ez az irodalom a legkevésbé sincs jelen a püspök agyában. Ahogy elfordul az írnoktól... ahogy a kicsiny és szögletes ablak felé hajol... üres a tekintete, (bár néhány kifejezésre, mint mondjuk a „kettős istenségek tana”, „fényfelszabadítás” vagy „az anyag megvetése” nyilván emlékezne). Sokkal élesebben van előtte az „ellenmozgalom” - az, hogy tanóra után a ,kiválasztottak” (még egy manicheus terminus! Istenem!) összegyűlnek a mindig rothadó kérgektől rossz szagú fáskamrában és kitárgyalják a „manicheust”, a mumust, a manót, és titkaikba beavatják az egyetlen ,használható” felnőttet, a félnótás Joachimot is.

A Joachimról egyébként olyan hírek terjengnek a világtól elzárt intézményben, ahol Osztrardusz kamaszkorát tölti, hogy nem is annyira félnótás, mint mutatja: valami múltból jövő homály lappang itt (a szóbeszéd szerint), ezért van ilyen alacsony sorban, holott rendtag volt, a tanárok között lenne a helye.- A Teremtés egy rettenetesen elhibázott dolog - suttogja Joachim, és ennek viszont különös (rettenetes) hatása van a „hallgatókra”. Sejthető, hogy valamilyen titkos tudás részesei lesznek a fáskamrabeli összejövetelek által, és ez a szertartás kellőképpen kompenzálja Péter páter túlkapásait (vagy egyszerűen ideggyengeségét), és mellesleg egyfajta lelkierőműként működik. Nem a tanítás fogalmi vagy kifejtett lényege (nem tudom megítélni, hogy lehetett-e szó ilyesmiről a valószínűleg valóban félnótás Joachim esetében), hanem maga az esemény - a rothadó gyökerek és a kis térben zsúfolódó, bizony mosdatlan gyermektestek szaga, a kényszerű összebújás és a sötét: igen, a sötét, mert ezekre az alkalmakra többnyire az esti imaóra után került sor,

2 A harmadik századtól az Ujgur birodalom bukásáig kétségkívül létező', sokmilliós egyház történetét és tanainak cáfolatát ld. huszonötd) sorban: Dr. Szántó Konrád O.F.M.: A katolikus egyház története I. kötet. 100.

415