Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - Szabó Endre: Magyar etüdök

SZABÓ ENDRE

Magyar etűdök

Weöres Sándor magyar népdalváltozatai (A versciklus jellegzetes ritmuskompozíciói)

Bevezetés helyett

A Weöres Sándortól és Károlyi Árnytól 1976-ban kapott kétkötetes Összegyűjtött írásokból sokadszor olvasom a Magyar etűdök című versciklust. De a „dolog” már ott elkezdó'dött, hogy a 70-es évek elején megtanultam egy tv-ból felvett műsort, amelyben a Sebő-együttes és Berek Kati mondják, éneklik a költó' verseit. Azóta sokféle összeállításban (diákokkal, unokahúgommal, lányommal - mindketten tanárok már) mondtuk-énekeltük Weöres Sándor verseit óvodákban, kisiskolákban, sőt külföldi magyaroknak is, néha a Regös népzenei együttessel együtt (egyszer Weöres Sándorral és Károlyi Amyval közös műsorban), tekerőlanttal, citerával, gitárral vagy a teljes zenekarral, s azt állapíthatom meg, hogy minden más hasonló műsort felülmúló hatást tudtam ill. tudtunk elérni. Ennek a titka talán az lehet, hogy a költő tökéletesen ismeri „nyersanyagát”, a magyar nyelvet, s olyan különlegességeket képes versbe foglalni, amelyek megérintik a gyermeki lelkeket. A Magyar etűdök, a Rongy szőnyeg és a Harminc bagatell versei rendkívüli módon alkalmasak erre a célra.

A Magyar etűdöket most - első nekifutásra - néhány jellegzetes ritmus szempontjából kívánom megvizsgálni-elemezni. Azért csak verstani szempontból, mert a versciklus olyan sokszínű, gazdag, hogy a teljességre törekvés (csak verstani szempontból is) szinte lehetetlen. Ahhoz egy nagyobb lélegzetű munka lenne szükséges, de azért egyszer majd erre is sor kerülhet, mert a Magyar etűdök tői nem tudok szabadulni.

Weöres Sándor esetében mindig valamiféle különlegességre gondolhatni, amely inspirálta a ciklus megírására. És tessék! - a POLYRITHMIA főcím alatt Dzsajadéva XII-XIII. századi szanszkrit papköltő 12 énekes (kb. 1000 sor terjedelmű) egyetlen művének a Gíta-góvinda (A pásztor éneke) c. misztikus szerelmi idilljének részlete a versciklus mottója. A szimbolikus-misztikus mű Krisna pásztoristen és Rádhá pásztorleány szerelmes párbeszéde, az indiai Visnu-hívő bhaktimisztika alapkönyve. Költője a korabeli bengáli nép- költészet gazdag rímes formáit nagy nyelvi fantáziával használta költeménye megírásakor. És nézzük, hogyan fordította le ezt Weöres Sándor?:

Szekfűvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben fülemüleszavu kusza méhzizegésü lugas susogó sűrűjében Hari vigad a gyönyörű dalu kikeletben

sírjon az elhagyatott ime táncol a vadőrömül lánykaseregben. (Dzsajadéva)

352