Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Bíró Zsófia: "Félre vers, tsalád, ima"
társalkodónőjének, udvaribolondjának. Psychének annál is inkább szüksége volt új státuszára és hivatalára, mivel az általa, illetve miatta kerekedett botrányok következtében persona non gratává vált mind a Theresiana, mind a Zedlitz-rokonság szemében. Am a bárókkal, grófokkal, hercegekkel, nagytekintélyű diplomatákkal folytatott viszonyából adódó skandalumjai eltörpültek Salvatore Xavérral, Spanyolország trónörökösével folytatott röpke jegyessége mellett. A tizenhat esztendős kamasz főherceg első pillantásra beleszeretett a nem mindennapi szépségbe (aki a Montenuovo család révén nyert bebocsáttatást Ferenc császár udvari báljaira) és azon nyomban feleségül kérte. Psychében azonban volt annyi realitás érzék, hogy kapcsolatuk illegális beteljesedését proponálja, amit a kaszárnyában nevelkedett főherceg saját, Jegkatholikusabb monarcha” voltára hivatkozva visszautasított, csakúgy, mint választott arájának azt az indítványát, hogy a főherceg esküvőjük után álljon kanásznak a Tiszántúlon, mivel az roppant egészséges. A frigynek még osztálykülönbségbeli akadályai sem lehettek volna, hiszen Psyché ősei - ahogyan azt nem késlekedett jegyese tudtára adni - Rákócziak, Báthoryak, Bethlenek, a fejedelem-kisasszony titulus tehát több ágról is megillette. A trónörökös azonban elkövette azt a fatális ballépést, hogy Ferenc császárnak mint Trassylvania fejedelemnőjét, Rákóczi unokáját mutatta be jövendőbelijét. A császárt ez annál is inkább meglepte, mivel Trassylvania az ő birodalmának egyik tartománya volt, és mint ilyennek, semmiféle fejedelemnőjéről nem volt tudomása. Non plus ultraként még a kuruc ráuberführer unokája - mit tehetett hát a császár? Felmérte a helyzetet és az előtte álló leendő rokont, így szólt a maga gyilkos kedélyességével: „Csinos cigány nőcske Sátoraljaújhelyről.” Amiben még igaza is volt, csakhogy Psyché számára ez a báli termekből való örökös szám- űzöttséggel és megaláztatással volt egyenlő. Tetézte mindezt Sedlnitzkynek, a császár rendőrminiszterének lealjasító bizalmaskodása, melynek jutalmaként akkora pofont kapott a cigánybárónőtől, amekkorát a bécsi udvarban csak vadregényes sóhajok között volt szokás emlegetni. A tiszavirág életű jegyesség gyümölcse háromhavi kaszárnya áristom a lobbanékony kicsi főherceg számára, valamint Elise de Lonya (közönséges cigány kalandornő, aki nem átallja magát Transsylvania fejedelemnőjének és grófnőnek nevezni) székvárosból való kitiltása. Alkalmazójának halála (Neipperg-Montenuovo Grosmutter ki-terittue) és sokasodó botrányai miatt Neippergéknél is tarthatatlanná vált tartózkodása, egyedül a Brunszvik bárókban volt annyi bátorság, hogy befogadják a trónfosztott, száműzött fejedelem kisasszonyt. Itt találkozott Beethovennel, akire szintén nem maradt hatás nélkül: a mester hozzá írta Für Elise című opuszát. Katasztrofális anyagi helyzetét enyhítendő, unokabátyjától, gyermekkori szerelmétől kért kölcsön: ,,Kegyes vagyok hozzád, meg-engedem, Küldhetsz 30-40 Rhenus Forintot, Ha van neked. Másként nem engedem meg. [...] A Brunswick Palástban Lön új tanyám. [...] Ezek más milyenek, mint átalán 261
