Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Oliver Friggieri: Az első telefonhívás; A baba, amelyik nem beszélt
Korán reggel odatelepedett a karosszékbe a telefon mellé és várta a csengést, kíváncsi volt a hangra, ami majd a távolból jön. Elképzelte, milyen lenne beszélni a barátaival a régi időkről, megkérdeznék, hogy van ő is meg Filoména is, és sok más dolgot. Annyi dolog van, amiről társaloghatnának. Most beszélhetne az emberekkel anélkül, hogy kitenné a lábát az utcára vagy bemenne a boltokba. Nem telt el sok idő, a telefon csöngött. Konstanzu izgatott lett és a kagylóhoz kapott. „Beszélhetnék Mr. Zammittal?” - kérdezte a hang. „Miszter Zammit? Ki az a miszter Zammit? Én Konstanzu vagyok.” - válaszolta az öreg. ,^Bocsásson meg, biztos eltévesztettem.” - a hang hirtelen letette. A telefon folyamatosan csengett minden nap, más-más időben és Konstanzu mindig azt felelte, hogy az ember akit keresnek, nincs ott. Mr. Zammit, Mr. Borg, Mr. ... ,Miért hívogatnak más embereket?” — kérdezte feleségét. „Eltévesztik a számot, amikor tárcsáznak.” - tanítgatta Filoména. „De mindig? Már régóta ez megy.” - replikázott. „Hogy lehet, hogy mindig ugyanazokat az embereket keresik, és hogy mindig rossz számot tárcsáznak? Senki nem keres téged vagy engem?” Egy nap Filoména elhatározta, hogy ott marad a telefonnál és megpróbálja kitalálni, hogy mi történik. Ma megtudom, miért történik ez.” - mondta az urának magabiztosan. „Beszélhetnék Mr. Zammittal?” — kérdezte egy másik hang. Az asszony megmondta, hogy ebben a házban nincs senki, akit Zammitnak hívnának, „Bocsásson meg uram, milyen számot akart hívni?” „Öt hat hét három hat egy.” - mondta a férfi a vonal másik végén. JDe a mi számunk öt, hét, hat, három, hat, egy - és nincs itt Mr. Zammit.” „Várjon egy percet asszonyom, mondja újra a számot.” - kérte a hang. Filoména lassan megismételte a számot, és a férfi rájött, hogy neki rossz a száma. „Kit próbál hívni uram?” — kérdezte az asszony kíváncsian. „A hajógyárat. A hajógyárat próbálom hívni.” - válaszolta a hang nyersen. „Nem, nem. Az nem mi vagyunk.” - folytatta Filoména szomorúan és értetlenül. „Isten áldja uram!” - mondta és letette. „A mi számunk hasonló a hajógyáréhoz, Konstanzu. Ezért történik ez. Összetévesztik a számot a mi számunkkal, és tévedésből idetárcsáznak.” Könnyek jelentek meg az asszony szemében. ,Akkor ez nem nekünk szól, Filoména. Senki nem bennünket hív. Azok fontos emberek, de mi nem.” - mondta az öreg szomorúan. „Senki sem emlékszik ránk.” A telefon továbbra is csöngött nekik, sokszor és minden nap, és Konstanzu és Filoména néztek egymásra, várva arra, hogy a csöngésnek vége legyen. Filoména reménykedett és egyszer majdnem fölvette a kagylót. „Ne, ne vedd föl!” M’ért ne? Lehet, hogy most...” „Nem nekünk szól, nem minket keresnek. Ne vedd föl soha többé. Hagyd, hogy csengjen, amíg a túloldalon elfáradnak.” - mondta mérgesen sóhajtva, 250
