Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Kun Árpád: Optimist
KUN ÁRPÁD Optimist Az utolsó pillanatban derült ki, hogy Feri, az edzőnk, nem jön velünk. Feri a Fertó'-tó két legjobb finndingisének egyike volt. Versenyen a fifikás, elegáns megoldások embere, törékeny, finom alkat, míg a másik, Samu, kefebajszú borissza, eróhől vitorlázott. Gyönyörű szép volt Feri hajója, még a mericskéje sem nélkülözött némi eleganciát. Bár valószínűleg sohasem használta, hiszen egy: a legnagyobb szélben sem borult fel, kettő': mégha becsaptak is a hullámok, a rácsos hajópadlat, a trepni alatt a két csillogó ventilen pillanatok alatt kifolyt a víz. így a mericske, mint minden mericskék abszolút mértéke aludta hosszú álmát a hajóorr zugában az árbochoz kötözve. Feri helyett Béni bácsi kísért le minket a Velencei-tóra a vitorlás úttörőolimpiára. A hajókat, német nemzeti színekkel csíkozott optimistjeinket egy sörgyári teherautó vitte le. Mi egy nappal később indultunk három kocsival. A vezérautó a Fischer Tomiék Volkswagen mikrobusza volt. Tomi apja, egy sváb óriás vörhenyes harcsabajusszal, aki a város egyik szocialista milliomosa volt - maszek üveges -, maga mellé ültetett. A maradék helyre Béni bácsi kapaszkodott föl mellénk. Béni bácsit senki nem ismerte, mégcsak a vitorlástelepről sem emlékeztünk rá, és a későbbiekben se ült soha hajóba. Tomi apjának az arcán mintha grimasz futott volna át, mikor Béni bácsi egy rövidebb utat javasolt a Velencei-tóhoz Pápán keresztül. Amikor az út véget ért előttünk, és egy is- ten-háta-mögötti faluvégen megálltunk, ahol egy libafarm sártengerén keresztül éviekéivé lehetett volna csak továbbmenni, elpirultam Béni bácsi helyett, és - oldani a feszültséget - tettem valami humorosnak szánt megjegyzést. Kár volt. Az első napokban a reggeli rajtnál enyhe szellő lengedezett, amely aztán rendre kifulladt. Főttünk a napon az ájult vitorla alatt. Őrült nagy csend volt a márványló víz fölött. S egy idő után mindenki a startpisztoly másodszori csattanását és a zsűrihajó zászlójelzését várta, amely véget vetett a reménytelen futamnak. Az első érvényes futam is a szokásos szellővel indult, de már az első krajcszakasz végén itt volt a vihar. A mezőny fele felborult. Engem az mentett meg, hogy a hátszélbójánál, amikor fordultam, a vitorlám felcsavarodott az árbocra, és úgy maradt. Majdnem a felével kurtább lett a vászon, de még így is alig bírtam kiülni a hajót. Erőm egész pontosan a célvonalig tartott ki, ahol egy „ezen is túl vagyok”-sóhajtással felborultam. A vitorlavászon ráfeküdt a vízre, és nem engedte, hogy a vitorlás teljesen fejreálljon. így, rákapaszkodva az uszonyára, vissza tudtam állítani. Americském, amely nem volt az árbochoz kötözve, persze elmerült. Mintha egy teli kádat vitor244
