Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Török Gábor: Kép-özön-víz
kai értékké transzformálódnak. Ez utóbbivá persze csak akkor, ha az ember képes okulni a régmúlt idolt tanulságaiból, ha a pusztulás vízióit példázatként fogja fel, és egyéni életében megpróbálja a negatív lenyomatokat is hasznosítani. A víz alattiság a Bunuel-Dali szerzőpáros nevével fémjelzett Az andalú- ziai kutya (1928) című szürrealista mozgókép-manifesztum befejező jeleneteiben alig jelent többet az örökös enyészet állapotánál. A tengerparti epizódban Bunuelék emberpárja a rovarok martaléka. A szürrealista fenegyerekek szerint tehát nincs tovább. Tarkovszkij viszont reménykedik. Nála a kiút éppen a tradíció által szentesített kultúra. Ettől elszakadni, a folyamatból kiszakadni az ő világszemlélete szerint nem szabad, mert a kontinuitás megtörése maga a halál. A folyamatosság - a folytatás - érdekében kell öntöznünk akár a kiszáradt fát is. (Lásd az Aldozathozatal egy ízben már felidézett gyönyörű képsorait!) Ezért kell minden körülmények között vállalnunk a veszélyt. A víz elválasztó funkciója kiolvasható a mítoszokból és Tarkovszkij életművéből egyaránt. A mitikus szövegek és a tarkovszkiji képek üzenete az is, hogy mindenáron nem kell félni a víztől. Közismert, hogy Mózes a népével együtt átkelt a Vöröstengeren. A vízen járó Krisztusról is tettem már említést. Tarkovszkij hitvallása szerint az embernek erkölcsi kötelessége a hídverés - a két part összekötése -, illetve maga az átkelés. A Nosztalgiában a víz hatványozottan fontos tér-motívum. Elválaszt két világot. A főhős - kicsit helyettünk is - égő gyertyával a kezében a fürdőmedence egyik végétől a másikig akar eljutni. Akár belátjuk, akár nem, ez a tett egy sajátos etikai elv jegyében vállalt áldozathozatal. Tarkovszkij szemléletmódja egyértelmű. Csak olyan világban érdemes élnünk, amelyben a lét fő mozgatója az otthon, a közösség és a szeretet. Ezekért a részben egymást is feltételező értékekért érdemes áldozatokat hozni. Kelvin, az 1972-ben rendezett Solaris című sci-fí-remeklés mérnök hőse a film utolsó képsorában talán éppen ezért hezitál a fold és egy másik civilizáció határán, miközben a két világ, a fizikai és a metafizikai létmód paraméterei összemosódnak. Az égi magasságból letekintve a családi otthon egy parányi úszó szigetnek látszik, aztán már annak sem, mert a házikó és a kert, test és lélek, föld és ég hullámzó óceánná alakulva egyneművé válik. Ehhez a gigantikus képződményhez - a világegyetemhez - képest nincs Te meg Én, nincs Fent és Lent, nincs Régen és Most. Tarkovszkij jóindulatú figyelmeztetése egyszerű: nekünk, földi halandóknak illendő szerényebben és lelkiismeretesebben élnünk. A folyók életek és halálok, szerelmesek, országhatárok elválasztói és összekapcsolói. A víztömeg részben merev válaszfal, másrészt kapocs a két part között. Nem véletlen, hogy szinte minden kultúrának van rangos ősképpé magasztosult nagy folyama. Ilyen a Gangesz, az Eufrátesz, a Nílus, az Amazonas, a Mississippi, a Volga, a Szajna, a Rajna és a Pó. Érdekesség, hogy a Kárpátmedencében nem annyira a Duna, mint inkább a Tisza vált a népérzület első számú hordozójává. Felsorolásom messze nem teljes. A nagy folyók egyikéhez-másikához több tucat film is társítható. Válogatásom e téren meglehetősen önkényes. Elia Kazan 1960-ban A vad folyó 187
