Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Lőrincz Zoltán: "...az ég alatt levő vizek..."

Goethe gondolatai és svédországi, elvarázsolt kerti élményeim is arra ébresztettek rá újra - mivel ebben az élményben a kozmosz teljességét éltem meg hogy a világmindenség harmóniája és rendje spirituális egység, a formák és arányok olyan szellemi egysége, amilyet csak a kozmosz tud létrehozni.

„Ezt a négy alkotóelemet, vizet, tüzet, levegőt és a földet már ősidők óta.... is szentnek tartották. A Genezis szerint »Edenből pedig folyó jött ki a kert megöntésére, amely ottan szétágazott, és négy ágra szakadt.« Hatezer éves perzsa kerámiákon látható az, ahogy egy keresztet alkotó két tengely négy részre osztja a világot. Metszéspontjukban egy forrás van, az élet forrása... . A négy folyó, amely egy közös forrásból fakad a középpontban, a négy világtáj felé folyik, és egyben a termékenységet és az időtlenséget szimbolizálja... Másfelől viszont a folyó áramlása nemcsak a termékenységet, hanem az idő futását is jelképezi, bár ugyanakkor a szent vízbe való megmerítkezés egyenlő volt azzal, hogy az ember elveszti önnönmagát, s megváltásra talál a lét óceánjában... A négy csatorna nemcsak az élet négy folyóját ábrázolja...., hanem metszéspontjuk egyúttal Isten és ember találkozásának pontja.” (Jonas Lehr- man: Earthly Paradise, Berkeley, 1980. 61-62.)

Empedoklész (Kr. e. 490 k.-430), görög filozófus az első, aki a négy elemről szóló tanítását megfogalmazza. A dolgok gyökerét véleménye szerint a levegő, a tűz, a föld, a víz alkotják. A nagy antik gondolkodó, s majd a késői antikvitás hiedelme szerint az egész világ (makrokozmosz) benne van az emberben (mikrokozmosz). A Glossarium Salomonis kódex egyik tollrajza (Prüfening, 1180 k.) e gondolat nyomán a planétáknak és a négy elemnek az emberre mint mikrokozmoszra gyakorolt hatását mutatja be.

Ez az elgondolás tovább bővül négyes csoportokkal, majd a középkorban telológiai aspektusokkal egészül ki: szelek, évszakok, paradicsomi folyók, evangélisták, sarkalatos erények, emberi vérmérsékletek társulnak a négy őselemhez. Dürer négy evangélistája nemcsak az Újszövetség legjelentősebb íróit jeleníti meg, hanem a kép egyben alkalmas a négy emberi vérmérséklet bemutatására is. (1526, München, Alte Pinakothek). Flegmatikus Szent Péter, kolerikus Szent Márk, melankolikus Szent Pál, szangvinikus Szent János. A Hippokratész-féle négy vérmérséklet szerint a kolerikus tűzszerű, a szangvinikus levegőszerű, a flegmatikus vízszerű, illetve a melankolikus földszerű lenne.

S visszatérve a Fausthoz, ahol az egyik jelenetben Galatea „kagylóhintón" érkezik a színre, Thalész így köszönti: „Üdv! Üdv ma százszor! Mily boldog, tiszta mámor! Szép és való, amit érzek... A víz volt ősforrása a létnek!” Goethe Galatea és kísérete bemutatásánál nyilvánvalóan antik forrásokra támaszkodik.

Az olasz reneszánsz nagy festői közül Raffaello Santi kompozícióját emelem ki (1511, Villa Farnese freskója, Róma). Delfinek vontatta lapátkerekes kagylójárművön a messze távolból érkezik a tengeri istennő. Az Odüsszeiából ismert egyszemű óriás, Polüphémosz vágyainak nyilát puttók irányítják Galatea felé. A vízben szerelmeskedő nereidák (nimfák = Néreusz tengeristen lányai) és tritonok (tengeri istenek) táncolják körbe a főszereplőt. Ovidius és más antik szerzők is feldolgozzák a történetet, Raffaello pedig átfogalmazza

171