Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Fűzfa Balázs: A magyar költészet néhány cseppje

A század eleje azonban még reménnyel viselős:

Forr a világ bús tengere, oh magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

S a fáid lakóit vérbe mártott Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,

A balti partot s Adria öbleit Vér festi, s a Cordillerákat

S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,

A Dardanellák bércei dörgenek,

A népek érckorláti dőlnek,

S a zabolák s kötelek szakadnak."

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!

Ordítson orkán, jőjön ezer veszély,

Nem félek. A kürt harsogását,

A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

Ez tette Rómát föld urává,

Ez Marathont s Budavárt híressé.

(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz I. - 1807)

A vers egészén - bár csak az elején kimondva, mégis - a tenger képe uralkodik. Hullámzás és vihar jelzi a világmegváltó és világmegváltoztató szándékot és annak komolyságát. Itt és most nem illendő mással, csak a nagy, csak a méltó dolgokkal foglalkozni.

Ahogyan az óda erejét a hullámzás dinamizmusa adja, úgy festi alá a lélek belső izzását a hó ki nem mondott, de végig sejtetett képe A közelítő tél című Berzsenyi-elégiában. Abban a versben, mely az elmúlás elleni tiltakozás egyik legszebb megfogalmazása irodalmunkban:

,jtlervad már ligetünk, s díszei hullanak,

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csőiét fedi. ”

(Részlet - 1804 után)

163