Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Írottkő Stúdió
XII ÍROTTKŐ STÚDIÓ KÜBRA BAHADIR 15 éves, az iskolában kenéssel kicsengetés előtt Mikor csengetnek végre már? Nem bírom tovább! Mért hiszi, hogy még figyel rá valaki? Hogy ez valakit érdekel! Fogd már be a szád! Istenem, hogy unom! Mennyi van még? Még 10 perc! Talán kimehetnék WC-re. Nem, úgysem engedne ki. Hát akkor maradok. Tíz percet talán még kibírok. Nevet! Biztos valami marha vicceset mondott. Senki még csak el sem mosolyodik. Mindig így szokott lenni. Ne nevessen! Nem bírom! Abbahagyta. Borzasztó meleg van. A francba, elviselhetetlen a hőség. Haza akarok menni. És még mindig öt perc. Kérdezi, értjük-e. Persze, hogy értjük. Mit nem lehet ezen érteni? Tedd már meg azt a szívességet, hogy végre befogod! Hát még mindig nyomja. Oké, mondd csak, üsse kő, nem zavar, egyáltalán nem, úgysem figyelek rád. Halleluja! JANA MEISSL A haza ... a családom és barátaim ... a város, ahol élek ... a kultúra, amely körülvesz ... a hely, ahol boldog vagyok ... a lakás ... védelem és biztonság ... egy hely, amit ismerek Nap, ébredés, csend Az első napsugarak az utcára fekszenek. A levegő még nyirkos az éjszakai zivatartól. A kis, csendes utcán igyekszem felfelé, a megállóhoz. Álmos arcú emberek vesznek körül. Lassan ébred a város, a napsugarak kiköltik az életet. A villamos megérkezik, felszállók, az ablak mellé ülök. A nap egyre melegebben süt, házak, emberek, utcák suhannak el. Ellazulok, élvezem a leszállás előtti utolsó perceket. Aztán leszállók, nagyot szippantok a friss, reggeli levegőből. Egy újabb nap...
