Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Tóth Csilla: Egy elmerült sziget legendája
,ßzer fehér fényláng libbent, Villogott a nagy setéiben. Fehér, mozgó tündér karok!". (Álmok) Békássy tündéreit fehér vagy kék, ill. ibolyaszínű virágokkal veszi körül. Nemcsak a tavaszi erdő virágainak képe ez, hanem a minden részletében megkomponált csodavilág fontos alkotóelemei. A hóvirág a tavasz első virága, de fehér színével a tündér virága is, s hagyományosan reménységet fejez ki. A hegedős sírján viruló fehér liliom színéről ugyanez elmondható, s a közismert Mária-virág is a szüzességet jelképezi. Előfordul még a harangvirág, mely ke- helyformája miatt a termékenység, az ibolya, amely a szerénység, s a cseresznyefavirág, amely az ártatlanság, a tavasz szimbóluma. Mária-virágként is szerepelhetnek, de közös ezekben a virágokban, hogy akár Máriával, akár a tavasztündér alakjával kapcsolatosak is, mind-mind a női elemhez, ill. annak szűzi aspektusához tartoznak. Ugyanez a következetesség figyelhető meg, ha a növényvilágon belül továbblépve a fákat vesszük szemügyre. Itt a fűzfáé a főszerep. A fűzfa a holdistennők utódainak, azaz a boszorkányoknak és tündéreknek a szent fája. A fanaptár szerint, melyben az egyes fák megfeleltethetők a hét egy-egy napjának, ill. hónapoknak, a fűzfához rendelhető hónap az április, egész pontosan április 15-től május 12-ig. A hozzárendelhető nap a hétfő, bolygója a Hold. Az antikvitásban a fűzfa a halál- és holdistennők fája volt. A Hold uralja a vizeket, s a fűzfa vízkedvelő növény. Az említett időszak (ápr. 15-máj. 12.) nagyjából egybeesik az Állatöv szerint a Bika havával, amikor a hold varázsereje teljében van. Ekkor vannak a nagy boszorkányünnepek is, a magyar népszokások szerint Szent György napjának éjjelén. A már említett Márcziusi tavasz című versben a Tavasztündér álomszerű felidézésekor is ezek a hónapok szerepelnek. Titkos, rejtett értelmükre a fett szedés utal, s ezt erősíti, hogy a misztikus egységre utaló Egy szó is így szerepel. Békássynak egy rövid, naplószerű írása is tanúskodik e fa különleges jelentőségéről. Az Odvas fában c. szövegben a fűzfa szellemével való találkozást örökíti meg, amely csakis a köznapi tudattól eltérő révületben jöhetett létre. Ez a révület azonban nem a varázslás révülete, hanem a művészi alkotás, ill. befogadás képessége: ,Egyszer ott feküdt megint, feje egy könyvön pihent, másik könyv a kezében. Fényes nappal volt ezúttal és úgy olvasott - de nem is olvasott, hanem a maga érzéseit öntötte a költő zenéjének ütemeibe, s belemerült a mással való együttérzés azon mélységeibe, melyeket mindig könnyen el tudott érni. Felnézett. A fűzfaágak széthajlottak maguktól. S ott ült a fatörzs szélén egy karcsú fiú, egy isten talán. Az ötödik elemből, árnyékból szőtt teste mint az angyaloké, átvilágított rajta a déli fény... Jó pajtás, fűzfa szelleme, satyr-fiu barátom, ez volt első találkozásunk.”16 Az átlirizált szövegből világos, hogy a fűzfa szelleme valójában a költőiség szelleme. Békássy tündérvilága tehát nem egyszerűen tájleírás, ill. a magyar néphit alakjainak megjelenítése. Csodavilága, tündérei, garabonciásai a költészet, a művészet másféle létezésmódját szimbolizálják. 1028
