Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Bodor Béla: Az ihletett szoftver
kesztünk verssort. (Valójában ez a táblázat sem teljes; erről árulkodik, hogy a kötetben olvasható 7340-es számú disztichonban felbukkannak egyes, itt olvasható szavak, de nem találjuk itt valamennyit.) Ezúttal csak a hexametert mutatom. Kuncog a kedves nincs takarója az inge futótűz Fekszik a drágám ég a kabátja a válla kilátszik Hűsöl a kislány nyitva a függöny a háta világít Kérked a lelkem zoknija nincsen a segge tüzet fog Ittas a szépség tompora nyitva a bőre aránylik Fázik a grófnő nincs bugyi rajta a combja sugárzik Izzad a ’z édes víz a ruhája a térde szemet gyújt Különösebb nehézség nélkül át lehet látni, hogy az oszlopokba állított com- mák vagy colonok bármelyike a mellette álló oszlop bármelyik tagjával folytatható. Kikötés, hogy egy oszlopból csak egyet lehet választani egy-egy verssorhoz, és hogy mindegyikből választani kell egyet. így kapunk mindig egész hexametereket. Ártatlan kis táblázatnak látszik, pedig több mint tizenhatezer verssor-variáns előállításához szolgáltat anyagot, és ha még a pentametert is mellé tennénk, szintén minden oszlopban csupán 7-7 szó felhasználásával, máris csaknem kétmilliárd disztichon anyagát látnánk magunk előtt, egyharmad géppapíron! És itt egy-egy oszlopban csak hét kifejezés áll, de van olyan típus is, melyben kétszázat helyezett el a költő; azt már csakugyan fali tablón lehetne egészében szemlélni. Visszatérve tehát, most már csakugyan röviden a generált versekkel kapcsolatos legfontosabb problémához: arra a kérdésre, hogy hol található a mű valójában, két válasz adható. Egyfelől művek azok a versek, amelyek -papírra nyomtatva megjelentek. Igaz, ezek befogadásakor az olvasót mindig zavarni (vagy legalábbis befolyásolni) fogja a számítógéppel történt előállítás ténye, magával a verssel szemben mégis ugyanazokat a készségeit fogja mozgósítani, amelyeket bármely más vers olvastán: elolvassa, tetszik vagy nem tetszik, megjegyzi vagy elfelejti, beszél róla vagy nem, elteszi vagy kidobja. Alényeg az, hogy ezek a szövegek bekerülnek a beszédközösség olvasói diskurzusába, együttesen, elemeikben vagy alapelvükben szólnak, szólítanak és szólíttatnak. Másfelől azonban, és itt hívhatjuk segítségül a logo-mandalákat, ott van a mű, ahol szókészlete és szabályrendszere feltárul az olvasó előtt. Ez a fel- tárulás ebben az esetben nem olyan egyszerű, és főként nem magától értetődő, mint az egyes versek illetve a logo-mandalák esetében, mert ahhoz, hogy valami feltáruljon, olyan befogadóra van szükség, aki képes és hajlandó arra, hogy a feltárás munkáját elvégezze. Ebben az esetben ez a hely leginkább a program lehet. Persze ebből az következik, hogy a generált versekből mint egészekből autentikus olvasatot csak az készíthet, alkothat - és ez a szó itt cseppet sem túlzás -, aki jártas a számítógépes programok írásában. Hogy számára a mű egész feltárulása olvasatként konstituálódik-e, és kivált-e olvasói megrendülést vagy esztétikai élményt, azt nem tudom. Abban azonban egészen bizonyos vagyok, hogy nem a hordozó hordozza a művet, hanem a 924
