Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Koppány Zsolt: Az identifikáció metafizikája

Szükségünk van az „erős gyilkosokra”! Mert nélkülük kihalna az emberi faj. Vagyis a túlélhetőség, a fajfónntartás az ő előjoguk. Elgondolkodhatunk a háborúk természetrajzán is. Háborút szintén nem a napkeltére rácsodálkozók indítanak, nem is nemzetek nemzetek ellen, csak néhány „erős gyilkos”. Persze köréjük gyűlnek a hasonlók, s az állati ősösztönök fólszínre kerülnek. Kell a nagyobb terület, kell a túlélhetőséghez. Fényes bizonyítéka ott található az állatvilágban. Például a nagymacskák, a csúcsragadozók, a táplálkozási lánc legfölsőbb fokán álló állatok territorikus kijelentésrendszere. Miért fojtja meg a gepárdkölyköket az oroszlán, míg a nőstény gepárd vadászik és magukra hagyja a csemetéit? Mert az oroszlán „tudja”, hogy a felnövekvő gepárdok az ő területét, területi nagyságát erősen korlátozhatják, ezért megelőzi azt. Mindez persze az embernél tudatalatti, jungi értelemben kollektív tudatalatti, s mint a történelem számtalanszor bizonyította, a folyamat leállíthatatlan. Ez talán az emberiség ,kamaszkorára” is utalhat, de legfőképpen az ősösztönre, amely úgy látszik, még sok-sok évezredig „áthagyományozódik” egyik generációról a másikra.

És akkor a másság félreértelmezhetőségéről. Ha már Pilinszky. A szóbeszéd. Látens vagy éppen jelen lévő homoszexualitás. Mijolla Beethoven kapcsán jut a látens homoszexualitás kikövetkeztetéséig. Beethoven maga volt a zene. A zeneszerzés, majd a megírt mű vezénylése, visszahallgatása is lehet egyfajta szexualitás, esetleges virtuális önkielégítés. De Beethoven beteges szeretete unokaöccse iránt már elgondolkodtatja az embert. És nem csak Mi- jollát. De miért kell mindjárt erre gondolni? A minden előjel nélküli szeretet csak pedofília lehet? A rajongás csak homoszexualitás? A féktelen imádat? Mijolla egyetlen szóval sem tér ki arra a pszichés retardációra, amit aszexualitás- nak nevezünk. Ami egyébként Pilinszky esetében nyilvánvaló, s valószínűleg Beethovennél is. Kivételesen mély gondolkodóknál, művészeknél azt is mondhatnánk, hogy ez természetes. Eggyé válni a művel és onnan nem tudni kilépni. Fura hasonlat, de ilyen a tömeggyilkos is. A düsseldorfi rém, aki az aberráció szinte valamennyi változatát művelte, már maga sem tudhatta, hogy a benne lévő mások maguk alá gyűrték. Ha a helyszínen, ahová mindig visz- szatért, s például gyújtogatott, félrevonult és maszturbált a tűz látványától. És lázasan szörnyűlködött, hogy micsoda dolgok történnek, micsoda ember lehet az, aki ilyen gyilkosságokat, tűzeseteket végrehajt. Döbbenetes parado- xona továbbá, hogy rendes embernek ismerték, még a konyhát is fölmosta olykor!

A Pilinszkyben lévő mások is sokan voltak. Maga nyilatkozta, hogy regénye, a készülő, melynek munkacíme Önéletrajzaim volt, megírja a benne élő énjeit. Vagyis, hogy egyszerre prostituált, gyermek, férfi, nő és öregember. Vagy külön-külön. Mert hogyan is ábrázolhatná a fölsoroltakat, ha nem élnek benne? Ábrázolni csak belülről lehetséges. Valódi és unt közhelyek ezek. Ha valaki egyedül él. Férfi, akit sohasem látnak nővel. Agglegény. Gyanús. Pedig nem az.

A mű nagysága a fontos. Teljesen mindegy, ki írta. Férfi vagy nő, homoszexuális, vagy látensen az. Leszbikus, vagy olyan nő, aki ha nem is igazi, (mind a magyar, mind a világirodalom nagy nőírói, valljuk be, nem voltak a szó hétköznapi értelmében vett lányok, asszonyok), de föltétlenül heteroszexuális, vagy éppen frigid. Még az se lényeges, hogy az alkotó, Mijolla ked890