Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - Fábián László: Halott pillangók röpte
ugyancsak hangsúlyozandó költó'i építményének filozófiai megalapozottsága, hanem erőteljes visszahúzódás a lírai énbe, az egzisztencia kitüntetett helyzetébe, egészen pontosan oda, ahol a létélmény megfogalmazódik. Határozottan és súlyosan férfias líra alakul ki ebből, és a férfias jelzőt ezúttal a szó szoros értelmében vesszük értendőnek, még akkor is, ha efféle jelzőt nem lát szívesen a posztmodern esztétika „horizontváltása”. A megfogalmazás úgy is fordítható: Veszelka a férfias magány költője; én azonban kicsit pontosítanék: a minduntalan bevallott, noha fájlalt elhagya- tottság lírikusa, a boldogságra való képtelenségé. Ebben az esetben a férfiasság a szemérmesség köntösében jelentkezik: az elhallgatások szinte minden esetben nagyobb súlyt kapnak, mint a kimondások; talán innét is a fohászkodás a szavak nélküli kegyes állapot elnyeréséért. Ugyanakkor pedig a sóhaj a szavak után: ,Jiová is lennék nélkülük"... (Szóra szó) A vers különleges pikantériáját az adja, hogy szinte slágeres hangszerelésű; olyan könnyedén ja- jong, miként a modern kor köznapjainak dalnokai. A dalokban pedig - mert hiszen gyakori téma - a ,/űnó' szerelem” zakatol, a talán sosem volt, inkább csak vágyott boldogság elvesztése borong. Többnyire egyenes beszédben, mégha választékos metaforák segítségével is (vakond, kőbe zárt madár, földi káosz stb), máskor meg a stilizálás lehetőségeit kutatva, mint a ,Jíagyd, Catullus!”, vagy az Arab capriccio, netán a Szatír. Bravúros közülük az Arab capriccio, amely az elvált kedves - talán valós, talán képzeletbeli - látogatását idézi meg, annak hangulatához, történéséhez választ zenét (Ferdinand Sor C-dúr gitárszonátája), a zene tételeibe burkolva a viharos élményt, amely végső soron modellálja azt az érzelmi válságot, amiből a szakítás keletkezett, jóllehet, a vers utolsó sora - némi szkepszissel - a fóloldás vágyát jelzi: legközelebb az Arab capricciót játszom el”. Avalóság ennél fenyegetőbb: ...,pégre rossz álom leszel". Természetesen Veszelka tudja, minden, ami a lényeget érinti voltaképpen mondhatatlan. Az egész kötet úgy épül föl, hogy ezt a reménytelen állapotot sugallja. Az indító vers - Prolog - és a záróvers - Időtlen szél - egyaránt erről beszél - mintegy keretül is kínálkozva az egész mondandóhoz. Itt illendő megjegyeznünk, hogy kivételesen jól szerkesztett gyűjteménnyel állunk szemben. ...,pgy hosszú tél előtti lobbanás” bonyolult históriáját ígéri a Prolog, hogy aztán a végső ima megváltó kegyelemért könyörögjön: Jialkítsd csenddé verseimet, magasság”. Olvasható akár a költészet föladásaképpen! De olvasható esetleg valamilyen másféle líra utáni vágyakozásként. Vagy akár a valóság és a költészet helycseréjének forszírozásául, ami ugye semmiképpen nem posztmodern, inkább csak modern gesztusnak lenne tekinthető. Mintha a jört szárnyakkal vergődő madarak" fohászkodnának kínjaik enyhítéséért. Sorra megidézi azokat az elődöket, akik hasonló fohászok ki- módolói voltak: Hölderlin, Catullus, Rimbaud, Apollinaire, Baudelaire; vagy éppen elhunyt magyar költőtársait: Juhász Gyulát, Petri Csathó Ferencet; fejet hajt az élők előtt: Szepesi Attila, Nagy Gáspár, Czigány György a hom- mage-ok egy-egy címzettje; egyszóval olyan poéták, akik a verset korántsem csupán logikának, de vershangzásnak is tekintik, zenét, dallamot varázsolva a szavakból, amelyek legalább a zenéhez hasznosíthatók, ha már egyszer ra885
