Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Fábián László: Építészet ma
UDO KULTERMANN „Harminc év múltán” - A múlt jövője NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZ KIÁLLÍTÁS MEXIKÓBAN Ennek a kiállításnak a koncepcióját, megvalósítását és eredményeit úgy kell szemlélni, mint egy olyan eseményt, amely az építészet fejlődését próbálja nyomon követni az elmúlt harminc évben. Nem csupán a legjelentékenyebb alkotók hetvenes évekbeli munkáit dokumentálja, hanem későbbi alkotói tevékenységüket is, egyfajta kísérletként arra, hogy megtalálja a folyamatosságot a világszerte történt változásokban, amelyeket az elemzők többnyire csak káoszként és zűrzavarként szoktak jellemezni. ,A hetvenes évek építészete” című könyvben szereplő építészek gonddal kerültek kiválasztásra, kiemelve azokat, akik újfajta épülettípusok megjelenéséhez járultak hozzá. A választás nem formai, vagy stílusbeli kritériumokon alapult, hanem azokon a megoldásokon, amelyek a tényleges társadalmi igényeket elégítették ki. Nem véletlen tehát, hogy a tömegeknek szánt lakóépületek, valamint az oktatási és szociális célú létesítmények kerültek a középpontba, és csaknem teljesen kimaradtak a másutt gyakran bemutatott, jól ismert irodaházak, családi házak, valamint a képviseleti célú magán- és középületek. Rendkívül izgalmas ötlet ebből a szempontból összehasonlítani a hetvenes évekből vett példákat azokkal, amelyeket .harminc év múltán” láthatunk. Ez lehetőséget ad arra, hogy értékeljük az alkotókat egyéni, folyamatos fejlődésük szerint, valamint összehasonlítsuk munkájukat az azóta megjelent fiatalabb építészek alkotásaival is, azokéval, akik sem a könyvben, sem ezen a kiállításon nem szerepelnek. ,A hetvenes évek építészete” című könyvben összegyűjtött anyagok nem azt a célt szolgálták, hogy valamiféle objektív képet adjanak a világ építészetéről, hanem inkább azt, hogy újfajta, innovatív eredményeket jelenítsenek meg a világ minden részéről, beleértve a nyugati és a keleti világot, valamint a déli féltekét - egyfajta, akkoriban ismeretlen egyensúlyra törekedve. Az azóta történt események bebizonyították, hogy a világ minden részét egyformán kreatív emberek lakják, mindenütt izgalmas újítások történnek; így - például - Kelet-Európábán, Kínában, Latin-Amerikában és Afrikában. Tévedés volna azt hinni, hogy az építészet újfajta kezdeményezései kötelezően csak New York, London vagy Párizs jóváhagyásával indulhatnak el. Ma már természetes, hogy ezt a nézetet a kulturális kolonializmus körébe soroljuk, amely a korábbi politikai és szociális kolonializmus helyébe lépett. 94
