Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - G. Komoróczy Emőke: Ki emlékszik még Felleg György költészetére?
G. KOMORÓCZY EMŐKE Ki emlékszik még Felleg György költészetére? Felleg György izraeli magyar - kettős identitású! - alkotó, aki már hatvan éve Izraelben él, mégis szorosan kötődik (mind élményvilágában, mind történelmi érdeklődésében) szülőföldjéhez. 1919. június 30-án született Szombathelyen; az ottani gimnáziumban végezte tanulmányait. „Szertelen, nehezen kezelhető gyerek voltam — emlékezik később.1 — Iskola és templomkerülő. Az illedelmesség és a szófogadás nem tartoztak erényeim közé.” Apja sokat dohogott is emiatt, s sötét jövőt jósolt neki: .Betyár lesz ebből a kölyökből (...) szégyent hoz a családra, és végül is majd rácsok mögé kerül.” 0 viszont másképp látta önmagát - elementárisán vonzódott a szabadsághoz. Utólag így értékeli természetét2: „csavargótípus voltam, vagy - ha előkelőbben akarnám kifejezni magam — érzékeny költői alkat. (...) Szabadon repdeső madár, aki még a saját maga által kialakított életkeret szabályait is csak addig tartja tiszteletben, míg egy rigolyás percben minden előzmény nélkül felrúgja az egészet, hogy a visszatekintő megbánás fájdalma nélkül építsen fel helyébe valami egyebet.” Már diákkorában versei jelentek meg a Szó című helyi lapban. Felkerülvén Pestre, Kassák Munka-körében talált otthonra: itt tanult meg „kitartással éhezni és jó verseket írni”; a Mesternek köszöni „intellektuális fejlődését” is.3 O ismertette meg a köréhez több-kevesebb szállal kapcsolódó fiatal írókkal- költőkkel (Berkó Sándor, Havas Endre, Hernádi György, Vészi Endre stb.), akik az ,Atyát” napközben a Seeman kávéházban, este a Lidóban kereshették fel verseikkel vagy szellemi eszmecserére (e helyekre ugyanis az „éhenkórász firkászok” is be-betérhettek egy kölcsön-feketére, a napilapok átnézésére).4 Itt találkozott iijú írónk József Attilával - aki ekkor már utolsó napjait élte (1937 kora ősze). A Mester szellemsugárzását viselik magukon első jelentősebb írásai mind témaválasztásban, mind életérzésben, sőt formakultúrában is. De ez nem jelenti azt, hogy epigonja lett volna; sőt!: önálló belső arculata, sajátosan egyéni élményvilága, mélyen személyes őszintesége már ekkor megkülönbözteti őt az átlag-„kassákizálók”-tól. A „tiszta emberség” egyszerűen áradó dikciója teremti érett, monologikus formáit: ,Jjásd, én is szerény munkásnak jöttem, ki gyárak bűzében él és szilaj gépek iromba muzsikája mellett gombolyítja le magáról a színes gondolatokat 518
