Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tóth Wanda-Szemethy Imre: Vázlat (képregény)

már teljesen ébren, nyitott szemekkel hevert az ágyában, alig tudva erőt venni magán a fölkelésre, hogy épp oly fáradtan, mint azelőtt ődöngjön a szobáiban, vagy kimerültén sétára menjen. Ilyenkor aztán egészen hirtelen az eszébe jutott néha rövid házasélete.

Annak is már tíz éve lesz. Még a halál sem kell, hogy a végzetes, megrendítő élemény legyen; még ez is el halványodott az emlékében és a társa is valahogy elmaradt tőle, észrevétlenül, míg egy reggel már semmi sem kötötte össze régi életével ... semmi, mint az érzés, hogy azóta sem töltötte el valami olyan egészen, mint azok a maradék nélkül felélt órák, miknek semmi nyomasztó ízük nem maradt hátra. Amikor az ember egészen olyan volt, mint a többi ... most már tudta, hogy erre kell törekedni, ha nyugodtak akarunk lenni. Igaz lenne, hogy a férfi valóságos korszakokat alkot az asszonyban és teljes élet csak akkor lehetséges s ezek az idők még az emlékezetben is olyan teljeseknek látszanak; mértföldköveknek, mihez iga747