Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Rácz András: A magyar társadalom italozási szokásai a XVI-XVII. században
Nők Sajnos a XVT-XVII. századi magyar nők iszákosságáról is rengeteg forrás áll rendelkezésünkre. Cserei Mihály, aki jó ideig a már említett Apor Péter szolgálatában állt, s akinek iratait Apor a Metamorphosis Transilvaniae című művében is felhasználta, így emlékezik Székely Adám és Bánfi Anna lakodalmára: „Úgy eldőltek az asszonyi vendégek a sok ital miatt, hogy mikor tánczolni kellett, alig volt egynéhány.” Alkalom mindenesetre akadt az italozásra ezen az esküvőn, hiszen a visszaemlékezés szerint nagy kádak voltak tele borral, s akinek kellett, szabadon meríthetett. Az alacsonyabb rangú társadalmi rétegek esetében sem lehetett más a helyzet. Ennek egyik jellemző példáját örökíti meg Csúzy Zsigmond, a szilárd erkölcsű szerzetes, akinek dorgálására egy asszony a következőket felelte: „A bor igen kedves, nem konty alá való a víz, álly félre páter moslékos vizeddel!” A korabeli költészet is frekventáltan foglalkozott ezzel a témával. Tinódi Lantos Sebestyén Sokféle részögösről című művében például igen éles és átfogó képet rajzol az italozó nőkről, kezdve a fiatal lányoktól egészen a vénasszonyokig. A dajkákról pedig ezt hja: „bort ha kapnak, gyakran kortyan- tanak, / Az gyermökön elalusznak, néha megfolytják.” Végül nézzük meg, hogy egy ismeretlen költő milyen tanácsot ad leendő feleségének: „Az bort házunknál ámbátor igyad, / De az kocsmát te ne gyakoroljad!” Gyermekek Arra a kérdésre, hogy miként hatott az italozás látványa az akkori gyerekekre, nem nehéz felelni. Heltai így adja meg receptjét: „mikor az ifiak látják, hogy így isznak, ők is mindjárást hozzá kezdenek, mint majmok.” Nemhiába sajnálkozik Zrínyi sem a következőképp: „Az urfiak között az ital a legnagyobb mesterség.” Ezek után nézzük a konkrét példákat! Bethlen Miklós mondja önéletírásában: .Magyar módra ittam akkor én is a bort, látván atyámtól.” Majd ezzel a vallomással folytatja: „Sokszor csak akkor vettem én, mint gyermek eszemben magam, hogy részeg vagyok, hogy a kristály feneke, amint ittam, kettősnek látszik. Osztán fickókoromban az atyám szolgái éjtszaka el is vittek innya, hogy ők jobban ihassanak és bort csalhassanak. Bizony egy rossz, részeges ember lészen vala belőlem, ha gyermekségemben az anyám, bornemissza lévén nem zabolázott volna.” Önéletírásai szerint Kemény János is az édesapjától látta és örökölte a bor szeretetét. Mindezt megdöbbentő vallomásban tárja elénk: „Szegény atyám egykorban haza érkezvén jól megivutt barátival nappal s éjszaka. Én akkor fogontattam. Ragadott volt én reám is azon természet, mert bor ital közt való mulatságot én is igen szerettem elein.” Úgy látszik, e tekintetben még a lányok nevelésében is voltak hibák, különben Csúzy nem feddné a magyar anyát ezzel a felkiáltással: „Lányod örömest nyalja a korsó alját!” 722