Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Pusztay János: A feketefejűek háza

Útitársaimtól itt néhány napra elváltam, ki-ki maga folytatta útját.

Lacplesis a medveölő, aki a legendák szerint puszta kézzel bánt el a medvékkel. A legősibb mondák szerint a medve Lacplesisnek az apja volt. A medve elrabolt egy fiatal lányt, teherbe ejtette, barlangjában őrizte éveken át, a barlang bejáratát egy hatalmas kővel lezárva. Lacplesis apjától örökölte hatalmas erejét, ereje medvefüleiben volt. Lacplesis felnőtt, megházasodott és boldogan élt szép feleségével, a királylánnyal, igaz, nem sokáig. Egy háromfejű óriás, egy boszorkány fia, hallva Lacplesis erejéről, viadalra hívta ki őt. A küzdelemben az óriás levágta Lacplesis mindkét mágikus fülét. A viadalt puszta kézzel folytatták, végül mindketten belezuhantak a sebes folyású Daugava folyóba.

Egy másik változat szerint a medve Lacplesis anyja volt. Egy erdész elhatározta, hogy megszelídíti a nősténymedvét és feleségül veszi.

Mindkét változat a medvekultusz nyomát őrzi, amit olyan jól ismerhetünk akár a finn eposzból, a Kalevalából, akár pl. a vogulok (manysik) és az oszt- jákok (hantik) népköltészetéből és mitológiájából.

Lacplesis vált és lett nemzeti eposz hősévé. Andrejs Pumpurs (1841-1902) 1888-ban írta meg eposzát - mintegy az elveszettnek hitt eposz pótlására. A mű hőse nagymértékben emlékeztet a francia Roland-ének, illetve az észt Ka- levipoeg hőséhez. Lacplesis kalandjai hasonlóságot mutatnak Homérosz Odüsszeiájával is. Pumpurs a Lacplesis alakjához fűződő mondákat kiegészítette a népköltészet, dalok és mesék más nagyerejű hőseinek történeteivel. Az eposzban valós történelmi személyek is felbukkannak, pl. Albert német püspök, aki 1201-ben a mai Riga teriüetén várat épített (Riga 2001-ben ünnepli fennállásának 800. évfordulóját), vagy Kaupo lett törzsfőnök. (Albert püspökkel az észt történelemben is találkozunk.) Az eposz a lett népnek a német hódítókkal vívott harcát ábrázolja, egyszersmind a pogányság és a kereszténység összeütközését is. Pumpurs kísérletet tesz arra, hogy az ősi pogány isteneket összebékítse a krisztusi hittel. Az első énekben összegyűlnek a régi istenek, ahol a »Sorsok anyjá«-tól megtudják, hogy csoda történt, Krisztus megszületett, ám az emberek rosszra fordították a krisztusi tanítást. A lettek a pogány istenek segítségével visszatérhetnek a jóhoz.

Az eposz további része a német lovagok és a lett nép harcáról szól. Lacplesis a harcok szimbolikus hőse, a ragyogó szépségű Laimdota (neve a Laima ’a jószerencse istennője’ és a dot ’adni’ szóból származik), az eszményített lett nő megtestesítője. Az eposz Lecplesis és a Fekete Harcos párviadalával zárul, amelynek során Lacplesis a Daugavába esik, Laimdota meghal. A nép azonban nem adja föl a reményt, hogy egyszer legyőzi a Fekete Harcost. Nem nehéz felfedezni az eszmei és tartalmi párhuzamokat a Lacplesis és a szomszédos észt nép eposza, a Kalevipoeg között.

1990 januárjában jártam először Rigában, az akkor még Janus Pannonius Tudományegyetem küldöttségével. Lettország az idő tájt még - s mintegy fél évszázada - a Szovjetunió tagállama volt. Az országban élő oroszok száma szinte megegyezett a lettekével.

Első látogatásomkor Lettországról keveset tudtam: Riga - Hanza-város;

678