Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Paládi Zsolt: Kadarka úr tisztessége
megcsókolta volna, inkább kiöntötte neki szívének közéleti szempontból titkos vágyait. Már nem érte be holmi felületes skiccel. Végtére is festőpalántának mondhatta magát! A szavak ugyanolyan eszközzé váltak a szemében, mint az ecset, a vászon vagy az olajfesték. Nekiállt tablót festeni. Csodálatos és megkapó mondatokkal kolorírozta a ’68-as újbaloldai nemzedék monumentális tablóját, időnként a fény-árnyékviszonyok arányaira sem ügyelt. Annyira belelelkesült beszédébe, hogy úgy érezte, elég, ha a balos eszmék napfényes kontúrját emeli ki. Beszélt a párizsi iljak lobogó életakaratáról, a berliniek kispolgárpukkasztó nonkonformitásáról, a new yorkiak elszántságáról, Cohn- Benditről, Dutschkéről, a lázadás jogáról, a jogrend elleni lázadásról, a fantázia uralmáról, a szexuális fantázia kiéléséről, a szabad szerelemről, az alternatív életformák szépségéről, a kommunában élés nagyszerűségéről. És amikor idáig ért, már kettejük korlátok nélküli boldogságáról is. Képzeld el, mesélte, egy erdei kommunában élünk, minden este a tábortűz mellett énekelünk, ropog a tábortűz, megvilágítja a szép arcod, kergetőzni támad kedvünk, én utánad futok, a tenger partja felé szaladsz, útközben eldobálod a ruháidat (hogy hogyan került az erdő mellé a tengerpart, arról bölcsen hallgatott), belegázolsz a hűs vízbe, én utánad, aztán kimászunk a fövenyre, szeretkezünk és felkiáltunk: „Ilyen a szabadság!” Felmorajló röhögés válaszolt Kadarka elragadtatott kuijantására. Egy feléjük trappoló KISZ-es csikócsapat nyerítése szakította félbe a felkiáltás nyomán beállt másodpercnyi csöndet. Kadarka most úgy érezte, társai elárulták. Gondosan felépített magának egy művet, de épp amikor a legutolsó és legzseniálisabb ecsetvonást készült megtenni, egyszerűen kirántották a kezéből a pemzlit, és egy húzással összerondították a vásznat. De még nem volt minden veszve. A vidám társaság zajosan elvonult előttük, egyikük odavetette:- Aztán sikeres legyen az éjszakai kommunista műszak! Ágnes még csak el sem pirult. Kadarka búcsúzóul intett egyet, milyen nagyra értékeli a bűntársi segédletet, s ez a mozdulat viszontjókívánságok sorát közvetítette, hisz az elvtárs is kommunista műszakra készült. Úgy döntött, nem játssza tovább a baloldali Hamletet, aki tépelődéseit többre becsüli tetteinél. Olyan közel hajolt Ágneshez, hogy orruk hegye egy pillanatra összeért, és meghitt hangon értésére adta szándékait:- Ha lenne kedved feljönni a szobámba. Én lennék a világ legboldogabb embere... Úgyis mindenki szerteszét van... Kirakjuk a táblát... Kazettán megvan a Joplin... A körülmények szerencsés együttállása meggyőzte Ágnest. Kadarka átkarolta a lányt. Lassan, ráérős lépésekkel sétáltak a tábor felé. Egyikük sem szólt. Az ifjú a helyzethez méltatlannak tartotta a szavakat. Úgysem festhette le az érzéseit, ehhez nem volt elegendő tehetsége. De nem is érezte szükségét. Elfelejtette Maot, Trockijt, Che Guevarát, még az anarchistákat és a kommunistákat is. Egyszerűbb dolgokra gondolt ő most. Vajon lesz-e szabad szoba vagy a szabad ég alatt kell-e beteljesíteniük vágyaikat? Benyitott a szálló előcsarnokába. Mintha a Mennyek Kapujának küszöbét lépte volna át. Szent Péter áldását várta. Ám a KISZ-titkár magasodott előtte. Kőhegyi Gábor, a KISZ-titkár délceg alakja állta el a folyosó felé vezető utat. Sértett és gyanakvó tekintettel figyelte a párocskát. Kadarkában fel sej627
