Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Pápay György: Propedeutika gordiuszi csomókhoz
amely az ún. „perspektivista” felfogás ellen irányul (a perspektivistának nevezhető elméletek szerint világtapasztalatunk korántsem független egyéni nézőpontunktól, pontosabban kultúránktól, nyelvünktől és fogalmi rendszerünktől, így nem megismerjük, hanem sokkal inkább konsturáljuk a „valóságot”). A realizmus-perspektivizmus ellentét jelentős hagyományokkal rendelkezik filozófiai és tudományos berkekben; itt is kibogozhatatlannak tűnő gordiuszi csomóval állunk szemben, melyet Searle több vágással próbál megoldani. Érveinek nagy része azt hivatott bemutatni, hogy a perspektivista támadások nem ingatják meg olyan mértékben a külső realizmust, hogy azt el kellene vetnünk. A realizmus melletti pozitív érvként pedig a wittgensteini gyökerű Háttér-feltevés kap szerepet az argumentáció során. Értelemszerűen ez utóbbi érdemel nagyobb figyelmet. A Háttér nem más, mint megkérdőjelezhetetlen előfeltevéseink, Searle kifejezésével élve alapértelmezett pozíciónk összessége. Ide tartozik a külső realizmus és az igazság korrespondencia-elmélete is, valamint létünk számtalan egyéb „alapbeállítása” (például az a tudás, amely szerint jobb a szánkba helyezni az ételt, mint a fülünkbe). A Háttér évezredek óta változatlanul lényegi feltétele életünknek és megismerésünknek, s ezt eddig egyetlen filozófiai eszmefuttatás sem volt képes megingatni, ezért az alapbeállítások elleni támadások merőben értelmetlennek bizonyulnak. Az előbbiek miatt a Háttér elméletként való kifejtésére és igazolására tett kísérletek is feleslegesek, hiszen az igazolás bármiféle lehetőségét éppen a külső realizmus és az igazság korrespondencia-elmélete alapozza meg, így bizonyításunk pontosan azt előfeltételezné, amit bizonyítani kívánunk. Ezek szerint ha elfogadjuk a Hátteret, márpedig mást nem igen tehetünk, el kell fogadnunk az annak részét képező külső realizmust is, amely garantálja a való világ megismerhető voltát. Searle hosszasan és látszólag nagy meggyőző erővel igyekszik alátámasztani álláspontját, "érvelése mégis ingatagnak bizonyul. Az, hogy csak meghatározott módon vagyunk képesek szemlélni és megragadni a dolgokat, még nem jelenti automatikusan azt, hogy azok olyanok is, amilyennek érzékeljük vagy elgondoljuk őket - a Háttér fogalma csupán elménk működéséről árul el valamit, a világról viszont annál kevesebbet. Searle összességében amellett érvel, hogy világtapasztalatunk és világértelmezésünk alapjai nem egyes nyelvekben, kultúrákban, hanem az általában vett emberi természetben gyökereznek, ez az állítás viszont nem áll távol egyes, a külső realizmust vagy a „való világ” megismerhetőségét tagadó gondolkodóktól sem. Hogy csupán egyetlen, de ismerős példával éljünk: Kant kritikai filozófiája szerint valóban csak egy meghatározott módon (térben, időben, és oksági viszonyokba rendezve) vagyunk képesek szemlélni a világot, de ez éppen azért lehetséges, mert (jelenség)világunkat mi magunk konstruáljuk elménk a priori struktúrái alapján. Arról, hogy milyenek „maguk a dolgok” (amennyiben léteznek egyáltalán), a filozófia sem képes helytálló információkkal szolgálni. És Kantnál természetesen vannak jóval vérmesebb antirealisták is, akik éppen az emberi természet általános jellemzőiből kiindulva tagadják a világ megismerhető voltát, vagy állítják azt, hogy nem is beszélhetünk „való világról”. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a külső realizmust el kell utasítanunk, csupán amellett érvelek, hogy a Háttér fogalmából kiindulva 573
