Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Vytauas Kubilius: A litván irodalom a szabadság útján
kezdte műveit oroszul — a hatalmon lévő párt plénumainak és közigazgatásának hivatalos nyelvén - írni. A Kreml nem merte bevezetni Litvániában a cirill ábécét, ahogy bevezette Azerbajdzsánban és Moldáviában, hiszen erre már 1864-ben kísérletet tett a cári hatalom, és ve-reséget szenvedett. Akkor a litvánok a német kormányzás alatt lévő Tilsit nyomdáiban kezdtek imakönyveket, szépirodalmat és újságokat kiadni, és titokban, lelövetést és bíróságot kockáztatva hordták át a német-orosz határon. A litván írásbeliség - kezdve az első könyvvel, Martynas Mavydas 1547-ben Königsbergben kiadott „Katekizmusával”, az ugyanott 1701-ben nyomtatott Új Testamentum-fordítással, az 1758 és 1765 között Tolmynkiemisben (Gumbinés járás) Kristijonas Do- nelaitis református lelkész által írt „Métái” (Évszakok) elbeszélő költeménnyel - mindig is latin ábécét használt. Ezt az alapvető kapcsolódást a nyugati keresztény kultúrához nem tudta elszakítani semmiféle megszállás (az első orosz megszállás 1795-től 1915-ig tartott). A megszálló rezsim cenzúrájának szűrőjén átrostált, megfélemlített és megalkuvó litván művészi szó legmélyebben lévő sejtjeiben mégis megőrizte a független Litvánia (1918-1940) ragyogó emlékezetét és a szovjet megszállás elleni fegyveres ellenállás (1944-1952) hősies és tragikus nagyságát (20.000 harcos halt meg, 118.000 embert deportáltak). A belső ellenállásnak és a szabadság álmának energiája fel-feltört, aesopusi nyelven dicsőítve a poroszok felkelését a kereszteslovagok ellen (Juozas Grudas drámája, a „Hercus Mantas”, 1957), az istenek Olymposa elleni lázadót (Vincas Mykolaitis-Putinas poémája, a „Prométeusz”, 1957), az első litván nyelvű könyv szerzőjét (Justi- nas Marcinkeviéius „Mavydas” c. verses drámájában, 1977). Ahogy a litván parasztokat puskatussal terelték a kolhozokba, elvették földjüket, lerombolták a parasztgazdaságokat - mindez a nemzet testének vérző sebévé vált Juozas Aputis és Romualdas Granauskas elbeszéléseinek sorai között. A litván művészi szó másik támasza a nagy és erős diaszpóra. 1944 őszén a kivonuló Wehrmachttal együtt elhagyta Litvániát a Litván írószövetség tagjainak nagyobb része és a fiatal írónemzedék szinte teljes egésze, megrettenve az ingyenes szibériai utazástól. Detmoldban, Würzburgban, Wiesbaden- ban, Augsburgban, Fuldában, Schweinfurtban, Flensburgban a litván írók 1949-ig nagy számban adtak ki újságokat, folyóiratokat, könyveket, színdarabokat írtak a helyi litván színtársulatoknak. Később többségük az USA- ba ment tovább, mások Kanadába, Angliába, Ausztráliába. A nyugati világban a litván irodalom termékeny ága fejlődött ki, megtartva a magas művészi színvonalat. A nemzet egyetlen igaz hangja volt ez, amely szólhatott a szabadságharcosok piactéren heverő holttesteiről és a tömeges deportálásokról, ami sajnos az ENSZ részéről semmiféle tiltakozást nem váltott ki. Már a háború utáni első években a németországi litván irodalmat áthatotta az újjászülető német expresszionizmus reménytelenségének tombolása és a lázadó egzisztencializmus eszméi. Később mohón magába szippantotta a francia szürrealizmust, az angolszász tárgyi konkrétság, a japán minimalizmus, az abszurd színház, a tény-irodalom leckéit. Az exodusban érlelődött meg a modern litván irodalom poétikája, amely szervesen illeszkedett a világirodalom közös kontextusába. Az emigráns költők (Kazys Bradűnas, Alfonsas Nyka-Niliűnas, Al- gimantas Mackus) műveit Litvániában kézzel másolták, a modern poétikai gondolkodás etalonjaiként terjedtek a fiatal irodalmárok között, és segítettek 553
