Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Czakó Gábor: A fény meg a sötétség ára
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.” (...) A negyedik nap történetében pedig ezt olvassuk: „Akkor megint szólt Isten: »Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.« Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött.” (Tér 1.1-1.18) Mózes és a szöveget később gondozó léviták talán nem vették észre a súlyos ellentmondást, vagy maga a sugalmazó Szentlélek sem vett tudomást arról, hogy kétszer teremti meg Isten a világosságot? Netán maga az Úr volt volna szórakozott? Vagy mi, gazdaságkori emberek felejtettük el azt, ami az őskori gyermek előtt is nyilvánvaló volt, hogy két dologról van szó. A szellemi világosság kibocsátásáról és a külső fény, az optikai megalkotásáról. A materiális és szellemi nappalok-éjszakák szétválasztásáról. A világosság és a fény össze- tévesztése olyasmi, mint a szerelmet összekeverni nyilvánosházi szolgáltatással. Ez ma oly közönséges, hogy a fény és a világosság szavak egymás szinonimái lettek, ezért a következőkben sem tehető különbség köztük, hiszen a fölhasznált idézetek fordítói sem disztingváltak. Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy sok nyelv a mai napig két szót használ a jelenség megnevezésére Pl.: a francia la lumiére és la clarté, a latin splendor és darus, az angolban e két latin szó módosulásai stb. Néhány kifejezés máig őrzi a jelentéskülönbséget. Az igazság világosságát latinul splendor veritasnak és véletlenül sem darus veritasnak mondjuk, vagy Jézus a világ világossága és nem fénye. Az ókor legnevezetesebb szinkretista vallásbölcselete a gnoszticizmus. Ez — a máig ható vallásfilozófiái irányzat - a Krisztus utáni első századokban megkísérelte egyesíteni az egyiptomi, az iráni, a zsidó, a keresztény, a mezopotámiai, a görög stb. gnózist, magyarul tudást. Agnosztikusok úgy vélték, hogy a mindenség hagymára hasonlatos, legkülső burka a megnevezhetetlen legfőbb lény, a tiszta fény. „Felismerte saját képét, amikor meglátta az őt körülvevő fény-vízben. És a benne lakozó értelem működni kezdett, megnyilatkozott. Eléje lépett a fény tündökléséből. Ez az erő az, amely a mindenség létrejötte előtt megnyilatkozott. Ez, a mindenséghez tartozó tökéletes Értelem a fény, képmása a fénynek, Képe a láthatatlannak.” A gnosztikus mennyország héjszerűen egymásban elhelyezkedő szféráit fénylények lakják: Barbéló, az Aiónok, Krisztus, a „Boldogságos Fényszikra”, Sophia, a Bölcsesség. Utóbbi azonban - neve ellenére - nem a teljes gnózis birtokosa. Önfejűén teremtésbe kezd, s ennek következménye Jaldabaóth, a Teremtő, a földi világ megalkotója - és a világtörténelem. Vele mindaz a baj 547
