Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Gyürki Katalin: A bűn és megítélése Dosztojevszkij művészetében
GYURKI KATALIN A bűn és megítélése Dosztojevszkij művészetében A jelen tanulmányomban Dosztojevszkijnek a bűnnel, a bűnösséggel és a bűn megítélésével kapcsolatos cikkeit, vallomásait vizsgálom. Mivel a szerző ilyen témájú publicisztikája csak az egyik - bár, mint később látni fogjuk - nagyon lényeges oldalát világítja meg a XIX. század közepére jellemző bírósági eljárásoknak, ezért írásomban nem hagyhatom figyelmen kívül Dosztojevszkijnek azokat a szépirodalmi alkotásait sem, amelyek ennek a kérdéskörnek a másik oldalát mutatják meg. A cikkek és a regények közötti összefüggések és eltérések tehát a bűn és a bűn értelmezése kapcsán is megfigyelhetők Dosztojevszkij művészi koncepciójában, és tanulmányomban elsősorban ezekre az összefüggésekre illetve eltérésekre helyezem a hangsúlyt. „Az az igazság, hogy nálunk semmiben nem ismernek mértéket. Darwin elmélete Nyugaton zseniális feltevés - nálunk már régen axióma. Nyugaton annak a meglátásnak, hogy a bűnözés igen gyakran csak betegség - mély értelme van, mert éles megkülönböztetést foglal magában, nálunk ugyanennek a gondolatnak semmi értelme sincs, mert nem foglal magában semmiféle megkülönböztetést, és minden rendű-rangú aljasságot, hajszál híján talán még azt is, amit megrögzött bűnöző követ el, betegségnek minősítik, sőt, fájdalom, még valami szabadelvűséget is látnak benne.”1 - vallja Dosztojevszkij A bíróság és Kairova című írásában. A szerzőnek ez a kijelentése úgy hangzik, mintha ő maga határozottan elzárkózna a nyugati eljárás átvétele és alkalmazása elől, azonban publicisztikájában a fent idézettek ellenére sem tud annak befolyása alól szabadulni. Az író Naplója ugyanis tele van olyan peres eljárások, olyan bűnesetek elemzésével, amelyekben a beteges lelkiállapotok is közrejátszhattak a bűn elkövetésében. Ennek az ellentmondásnak pedig az lehet az oka, hogy a beteges lelkiállapotok mellett akkoriban - a szociáldarwinizmus hatására - a bűnesetek megítélésekor fontos szerepet kaptak az elkövetőt befolyásoló környezeti tényezők is: a bűnös ezek alapján nemcsak beteg, hanem „valóságos tenyésztési folyamat produktuma”, ahogyan azt a Kairova-ügy kapcsán Dosztojevszkij egyik lelkes olvasója és levélírója megfogalmazza*, hiszen ennek a nőnek, * Itt jegyezném meg, hogy az író Naplójában Dosztojevszkij nagyon sokszor a hozzá írott levelekből idéz. Ezek a levelek vagy teljesen megegyeznek az író véleményével és alátámasztják azt, vagy éppen az ellenkezőjét állítják annak, és ezáltal jó ürügyet szolgáltatnak arra, hogy Dosztojevszkij szembeszálljon velük, még inkább hangoztatva elképzeléseit. A levelek stílusát vizsgálva azonban felmerül a kérdés, hogy ezek a levélírók valóban léteznek-e, vagy csak a szerzőnek volt rájuk szüksége, és ennek érdekében találta ki őket és leveleiket? A probléma tárgyalására egy későbbi tanulmányban térek vissza. 534
